A Dunára néző egykori Vigarda (mai nevén Vigadó) tér a Budára vezető hajóhíd pesti hídfője volt. Pollack Mihály tervei alapján itt épült fel 1833-ban a Redoute nevet viselő fényes palota. A névadó olasz ridotto szó tánctermet, játékbarlangot jelent.
Az ünnepélyes megnyitásra január 13-án került sor. A korabeli feljegyzések szerint 1828-an voltak a bálon, és a nagyteremben 2600 gyertya égett. A megnyitás után az első híres vendégművész id. Johann Strauss volt, aki üveges hintón érkezett a hangversenyre. Liszt Ferenc 1839. december 27-én délben adott koncertet a pest-budai árvízkárosultak javára. 1848. július 11-én forradalmi országgyűlést tartottak a Vigadóban. Kossuth híres megajánlási beszéde alapján itt szavazták meg a honvédsereg felállításához szükséges pénzt. Hentzi osztrák generális 1849. május 13-án éjszaka többek között Kossuth felajánlási beszéde hatására lövette rommá a Redoute épületét.
Tizenhat évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az újabb épület. 1853-ban Pest város tanácsa Hild Józsefet bízta meg az új Vigadó megtervezésével. Három évvel később részvénytársaság alakult, majd Hild terveinek felülvizsgálatára és átdolgozására Feszl Frigyes kapott megbízást, s végül az ő elképzelései alapján kezdődött meg az építkezés, amely 1859-től 1864-ig tartott. Feszl keserves küzdelmet vívott megbízóival, a várost képviselő bizottságokkal. Már akkor felrótták az épület egyenetlenségeit, a nagy terem „szörnyű” magasságát, a homlokzati főpárkány hiányát. Minden gáncsoskodás és kritika ellenére Feszl Frigyes épülete hazai romantikus építészetünk jelképévé vált. A Koszorú, Arany János hetilapja ezt írta: „Nem a könnyűség jellemzi, hanem a colossalis mérvek és gazdag ékítmények. Stílje ellen lehetnek kifogások; de az épület már sajátos voltánál, a Dunasor építészetének egyhangú modorát megszakító formáinál fogva, egyszersmind egyik nevezetessége és dísze Pest legérdekesebb részének.”
A Vigadó alkotója nem szokványos művet emelt, hanem a romantika stílusirányzatára jellemző módon a középkor felé fordulásban a „nemzeti” múltat kereste. Főbejárata, emeletre vezető széles lépcsősora, oszlopos-ívezetes architektúrája méltóságteljességet sugároz. Falmezőit dús aranyozás, kör alakú pannók, arabeszk betétek, valamint oszlopos konzolokon álló, finom szobordíszek ékesítik. Összességében a belső kiképzés kicsit meseszerű, keleties pompát nyújt.
1865. január 15-én nagy, fényes és nyilvános táncvigalommal nyílt meg a Vigadó. Néhány héttel később már a Magyar Képzőművészeti Társulat rendezett itt jelmezes táncestélyt. A Vasárnapi Újság 1866. február 11-i számában „polgári bálról” tudósít, amelyen megjelent Ferenc József is. 1868 februárjában a Nemzeti Színház nyugdíjintézete javára színészbált tartottak.
A báloknál sokkal színesebbek voltak a Vigadó komolyzenei hangversenyei. Liszt Ferenc 1865-ben itt mutatta be Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Az időközben megalakult Filharmóniai Társaságnak, később a Székesfővárosi Zenekarnak jelentett otthont a nagyterem, amelynek akusztikáját sokan kifogásolták. A zongoraművészek fényes sorában szerepelt itt Rubinstein, Rahmanyinov is, az énekesek között fellépett Gigli, vezényelt a Vigadóban Mahler, Richard Strauss.
A második világháborúban a Vigadó kiégett, és olyan súlyos károkat szenvedett, hogy a helyreállításáról hosszú ideig vita folyt. A Magyar Nemzet 1959. április 10-i számában Paál Ferenc azt javasolta, hogy bontsák le a Vigadó beláthatatlan időn belül újjáépíthetetlen romhalmazát, és akkor a Vörösmarty teret a Duna felé kinyitva impozáns tér keletkezne. Végül 1967-ben a Középülettervező Vállalat megbízásából Tiry György vette kezébe felelős tervező építészként a Vigadó újjáépítését. A helyreállítás az ő tervei alapján és Kulcsár Sándor mérnök irányításával folyt. Terveiben Tiry fontosnak tartotta a műemlékileg védett részek megóvását, eredeti állapotukba való visszahelyezését. Az épület külsejének meghagyása mellett új belső kiképzést alakított ki a tervező, alagsorral, földszinttel és hat emelettel. A nagyterem pontosan a korábbi alapterületen épült fel, csak korszerűbben, tágasabban helyezték el a székeket. Azaz mégsem jól, mert a terem akusztikája semmit nem javult. A korabeli metszeteken látható, hogy Liszt Ferenc háttal a Dunának ülve játszik, miközben a közönség gyönyörködik a páratlan budai panorámában. Sajnos a hangversenyek mai közönsége ezt nem teheti meg, pedig a zene és a látvány közös élménye bizonyára még jobban vonzaná a külföldieket is.
A felújított épületet Pesti Vigadó néven 1980-ban nyitották meg, és a Vörösmarty téri irodaházzal együtt (a két épület között az átjárást megoldották) a főváros kulturális központja lett. A nagyterem a hangversenyek mellett zenés műsoroknak is helyt adott. A rendszerváltozást követően, 1992-ben a kulturális tárca létrehozta a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványt, amelynek tulajdonába került az irodaház, és használati jogot nyert a történelmi Vigadóban, amely továbbra is a magyar állam tulajdonában maradt. Az alapítvány működteti az épületben a Vigadó Galériát, amely az egyik legrangosabb magyar kortárs galéria, ahol évente harminc egyéni és kollektív kiállítást rendeznek. A Pesti Vigadónak – alapító okirata szerint – a magyar kultúra támogatása az elsődleges feladata. Ennek egyre nehezebben tud eleget tenni, mivel az épület állaga az utóbbi években erősen megromlott, a felújítása nem halogatható tovább.
Halálos tűz pusztított egy fóti ház pincéjében
