Ha most vasárnap rendeznék a választásokat, a megkérdezettek 41 százaléka a Fidesz–MDF közös listájára, 38 százalék az MSZP-re, két százalék pedig az SZDSZ-re szavazna – derül ki a Magyar Gallup Intézet (www.gallup.hu) legfrissebb, májusi két vizsgálatából. A pártpreferenciájukat nyíltan nem vállalók körében, az inkább a megalakuló új baloldali kormányhoz húzók aránya 49 százalék, míg az inkább a leköszönő kormányhoz, illetve a jobboldali ellenzékhez húzók aránya 48 százalék. A „döntetlen közeli” helyzet tehát a választások után is fennmaradt a közvéleményben – írja a Gallup.
A Tárki-Századvég májusi mérése azt mutatta, hogy az MSZP támogatottsága a biztos résztvevő pártválasztók körében 47 százalék, a Fideszé 44 százalék, az SZDSZ-é 4, az MDF-é egy százalék. A Medián e havi kutatása szerint viszont éppen annyian voksolnának az MSZP-re, mint a Fidesz-re: a választani tudó „biztos” szavazók körében mindkét párt támogatottsága 46 százalék.
Leállt az olajszáállítás, de mire számíthatnak a magyar fogyasztók?
