Jan Kavan mégsem találkozott Arafattal

Somogyi Mátyás
2002. 05. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feltűnést keltett és különféle találgatásokra adott okot a cseh fővárosban, hogy Jan Kavan külügyminiszter közel-keleti útja során, Jasszer Arafat elfoglaltságára hivatkozva lemondták tervezett találkozóját a palesztin vezetővel. Kavan azt nyilatkozta, hogy a térségben tett látogatásának kiegyensúlyozottsága érdekében Ariel Saron izraeli kormányfővel sem találkozik. Ennek ellenére a cseh diplomácia vezetője vasárnap szerét ejtette a Saronnal való tárgyalásnak. Kavan az utolsó pillanatban ugyan le akarta mondani a találkozót, ám ezzel az izraeliek nem értettek egyet. Prágai sajtóértesülések szerint az eset hátterében Milos Zeman miniszterelnök áll, akinek sarkított, Arafatot Hitlerhez hasonlító nyilatkozata közismert. Állítólag az újabb diplomáciai melléfogás miatt Kavan már lemondását is latolgatta.
A prágai kabinet a múlt héten szerdán hagyta jóvá Kavan közel-keleti útját. Az ülésen a külügyminiszter nem volt jelen, mert éppen délkelet-ázsiai országokban járt. Jóllehet Kavan útját a kormány jóváhagyta, a kormányülés után Zeman utalásokat tett a Kavan– Arafat-találkozó alkalmatlanságára. A cseh külügyminiszter tegnap az üggyel kapcsolatban elmondta, a kormányfő arra utalt, hogy februári közel-keleti útja során ő sem találkozott Arafattal. Milos Zeman tegnap cáfolta, hogy ő akadályozta volna meg a találkozót. Közölte, hogy kormánya az említett ülésen tudomásul vette a külügyminiszter-helyettes tájékoztatását a Kavan–Arafat-találkozó elhalasztásáról.
A cseh külügyminisztérium szóvivője sajnálkozását fejezte ki a találkozó elmaradása miatt, ugyanakkor hangoztatta, hogy Csehország közel-keleti kapcsolataiban szigorúan kiegyensúlyozott külpolitikára törekszik.
Kavan a Lidové Novinynak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a találkozó elmaradása ellenére Prága Arafatot a palesztin nép törvényes vezetőjének tekinti, akivel tárgyalni kell. Leszögezte, Csehország nem támogatja a kizárólag palesztin-, illetve Izrael-barát határozati javaslatot, mert a konfliktus megoldásának kompromisszumon és mindkét fél érdekeinek tekintetbevételén kell alapulnia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.