Kilakoltatott cigánycsalád a VII. kerületben

MTI
2002. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilakoltatott egy öttagú családot tegnap a VII. kerületi önkormányzat. A kiskorú gyermekeket nevelő szülőket annak ellenére tették utcára, hogy nem biztosítottak számukra átmeneti otthont – tájékoztatott a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója. Setét Jenő elmondta: a hajléktalansággal fenyegetett család 1999-ben költözött be a Király utcai épületbe, az önkormányzatnál azóta van napirenden a kilakoltatásuk. A polgármesteri hivatal munkatársai tegnap bírósági végzés alapján, végrehajtó segítségével végezték el a kilakoltatást. Az igazgató kiemelte: a gyermekek védelméről szóló törvény alapján kiskorúakat nevelő családokat nem lehet utcára tenni, számukra átmeneti otthonban kell helyet biztosítani.
Szabó Zoltán (MSZP) kerületi polgármester szavai szerint viszont a családok átmeneti otthonában való elhelyezést magának a családnak kell kezdeményeznie és nem az önkormányzatnak. Szabó elmondta: az önkényes lakásfoglaló család kilakoltatását célzó eljárás másfél éve folyik, így a családnak lett volna ideje, hogy kezdeményezze felvételét az átmeneti otthonba. A családdal hétfőn még abban egyeztek meg: az önkormányzat támogatást nyújt nekik ahhoz, hogy visszaköltözhessenek nyírségi otthonukba. Mára azonban meggondolták magukat, és csak a végrehajtók felszólítására távoztak a Király utcai lakásból.
Demszky Gábor tegnap élesen bírálta a VII. kerület vezetését, mondván, egyedül Erzsébetvárosban nem sikerült megoldani a családok átmeneti otthonának szociális rendszerét. A főpolgármester elfogadhatatlannak tartotta a kilakoltatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.