THE GUARDIAN
A nyugati kormányok alábecsülik a várhatóan elérhető életkort, azaz hogy polgáraik milyen sokáig élnek majd. Az alábecslés súlyosan veszélyezteti a fejlett világ egészségügyi, jóléti és nyugdíjrendszerét. A fejlett országokban néhány évtizeden belül ez az életkor akár a 100 évet is elérhet – olvasható a baloldali brit lapban.
INDEPENDENT
Ariel Saron izraeli miniszterelnök véres inváziója Ciszjordániában nehezebbé tette az Egyesült Államoknak, hogy ismét létrehozza azt az Irak-ellenes koalíciót, amelynek segítségével az iraki hadsereget több mint tíz évvel ezelőtt kiűzte Kuvaitból, írja a független brit lap, amelynek római tudósítása arról számol be, hogy az olasz jobboldali kormány tagjai négy tévés szerkesztőt akarnak eltávolítani a televízióból, mert a kormány szerint elfogultak a baloldal mellett.
ZEIT-FRAGEN
„Ausztriát Brüsszelből irányítják. Brüsszelt Washingtonból és Washingtont pedig Tel-Avivból.” Az egykor ironikusan emlegetett mondást egyre többen veszik komolyan Ausztriában, írja a jobboldali svájci hetilap, amely idézi Ariel Saron izraeli miniszterelnök 2001. október 3-án, az izraeli közszolgálati adón elhangzott, Peresz külügyminiszternek címzett kijelentését, mely szerint „Ne aggódjon az Izraelre nehezedő amerikai nyomás miatt, mert mi, a zsidó nép irányítjuk Amerikát és az amerikaiak ezt tudják”. A hetilap másik cikkében egy történész arról ír, hogy furcsa módon a szeptember 11-i terrortámadások előtt tőzsdei spekulációkat hajtottak végre éppen azon, és csak azon légitársaságok részvényeivel, amelyek gépeivel a terrortámadásokat elkövették. Sőt, a rendkívül befolyásos és nagyon jó amerikai kormánykapcsolatokkal rendelkező Goldman–Sachs Bank szeptember 10-én tokiói székházában belső köriratot adott ki, amelyben felhívta munkatársait, hogy egy lehetséges terrortámadás miatt kerüljék az amerikai kormányépületeket.
SVENSKA DAGBLADET
Nem igaz, hogy nincs tanúja a dzseníni menekülttáborban elkövetett izraeli mészárlásnak, írja egy svéd szemtanú a svéd konzervatív lapban. A palesztinokon segítő Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom tagja Dzsenínben látta, ahogyan izraeli katonák tetemeket tömegsírba helyeztek, és holttesteket szállítottak el fehér hűtő teherautókon.
DER STANDARD
A liberális lap SZDSZ-barát budapesti tudósítója a magyarországi kormányalakításról és Orbán Viktor Várban tartott beszédéről számol be. A cikkíró a státustörvényt a „vitatott” jelzővel látja el anélkül, hogy megemlítené, azt az MSZP is megszavazta, és a parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ szavazott ellene.
Moszkvát provokálja Ukrajna, Zelenszkij lépése nagy bajt okozhat
