MSNBC
Dick Armey, az amerikai törvényhozás republikánus párti többségi vezetője a palesztinok etnikai tisztogatására tett javaslatot az amerikai tévétársaságnak csúcsidőben adott interjújában. Szerinte a mozlim és keresztény palesztinokat ki kellene pucolni Ciszjordániából, amelyet azután Izraelnek annektálnia kellene. Armey azt is kijelentette, hogy Kelet-Jeruzsálemet, Ciszjordániát és a Gáza-övezetet Izrael részének kell tekinteni. Egy palesztin állam létrehozható, de valamelyik arab országban.
THE GUARDIAN
A baloldali brit lap ismerteti az Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsának nyilatkozatát, amely „hihetetlennek” bélyegezte Armey megjegyzését. Szóvivője kijelentette: „Még a legszélsőségesebb izraeli is óvakodik ilyen kijelentések megtételétől a nyilvánosság előtt”. Amikor Ari Fleischert, Bush szóvivőjét megkérdezték, mi erről az elnök véleménye, más témára terelte a beszélgetést. A lap megjegyzi: Armey kijelentéseit a New York Times és a Washington Post a legeldugottabb helyen közölte.
NCSNEWS.COM
Számos arab–amerikai csoport felszólította Dick Armey texasi képviselőt, Bush elnök fő támaszát a kongresszusban, hogy kérjen bocsánatot, amiért a palesztinok etnikai tisztogatására tett javaslatot. A Jeruzsálemért Amerikai Bizottság szóvivője szerint Armey kijelentése hátborzongató. Az amerikaiak Boszniában és máshol az etnikai tisztogatás ellen viseltek háborút, és most Armey etnikai tisztogatást követel. Az Amerikai–Arab Diszkrimináció Elleni Bizottság felszólította Armeyt, hogy kérjen bocsánatot.
THE NEW YORK TIMES
A Bush-kormány úgy döntött, hogy hivatalosan is kihátrál egy nemzetközi büntetőbíróság felállítását célzó szerződésből, melyet Clinton aláírt. A hivatalos döntés mára várható – értesült a vezető amerikai lap. Bush attól tart, hogy a bíróság esetleg amerikai katonákra is kiterjesztheti az eljárást.
FOXNEWS
Az Egyesült Államokban a munkanélküliség áprilisban elérte a hat százalékot, ez nyolc év óta a legmagasabb arány – jelentette az amerikai tévéállomás.
ABC
Méregdrága New York-i wellness- szalonokat látogatott meg az amerikai tévéállomás stábja, ahol Franciaországból importált szarvasgombapépet és kaviárt kennek az arcra. A megkérdezett bőrgyógyászok szerint azonban a bőr nem tud beszívni tápanyagot. A Magyarországról behozott, arcmaszknak használt gyógyiszapot, amelyet a szalonok a magas ásványtartalma miatt dicsérnek, a tévétársaság laboratóriumban hasonlíttatta össze egyszerű, kertből vett amerikai iszappal. Kiderült, az udvarból összeszedett honi iszapnak magasabb ásványi értéke volt.
Hamis papírokkal kerülik meg a szankciókat az európaiak
