Olasz támadás Djukanovics ellen

MTI
2002. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milo Djukanovics nem rendelkezik semmiféle, nemzetközi egyezmények által garantált bűntetőjogi mentességgel – hívta fel a figyelmet csütörtöki számában a La Repubblica, amely az Olaszországban megindult vizsgálatok kapcsán részletes cikkel véli alátámasztani, hogy a montenegrói elnök a nemzetközi cigarettacsempészet vezéralakja.
Az olasz külügyminisztérium az előző napon adott engedélyt a dél-olasz Bari rendőrsége maffiaellenes részlegének, hogy hivatalosan is megindítsa a nyomozást Djukanovics ellen, akinek ügyéről most már külön dossziét nyitottak. A politikus ellen az a vád, hogy a kilencvenes évek végétől 2000-ig országa területén védelmet nyújtott a cigarettacsempészettel foglalkozó maffiás-camorrás szervezetek embereinek, sőt, ebből a tevékenységből maga is jelentős hasznot húzott.
Az olaszországi vizsgálat megkezdését az tette lehetővé, hogy a szervezett alvilág néhány tagja hajlandó volt együttműködni az olasz igazságügyi szervekkel. Így tett Prudentino is, akárcsak egy Benedetto Stano nevű maffiózó. Stano egyszer azt vallotta a vizsgálóbíró előtt: jól ismeri Djukanovicsot, akinek egyszer egy Rolex órát is ajándékozott. A bűnös ügyletekben részt vett egy balkáni üzletember, Srnecko Kestner is, aki azt mondta a nyomozóknak: „Djukanovics a cigarettacsempészet legfőbb politikai protektora.”
A nápolyi és pugliai szervezett alvilág főkolomposai akkoriban mind élvezték a montenegrói elnök vendégszeretetét. Egészen két évvel ezelőttig havonta legalább ezer tonna cigarettát utaztattak bűnös utakon. Az ügylet központja Cipruson volt, ide érkezett nagy hajókon a cigaretta, amelyet eladtak két off-shore cégnek. Ezek juttatták tovább az árut a szlovéniai Koper kikötőjébe, ahonnan a montenegrói Barba utazott tovább a rakomány. Innen aztán az olaszországi Pugliába, Kelet- és Nyugat-Európába érkezett a cigaretta.
A La Repubblica azt írja, hogy a bűnszövetkezetek említett vezéreire valóságos jótevőként tekintettek a jugoszláv köztársaságban. Prudentino 550 millió lírával járult hozzá egy Podgorica melletti vízvezeték megépítéséhez, lerobbant épületeket hozott rendbe saját költségére, és évekig üzemeltette a montenegrói főváros egyetlen kaszinóját, a kormány épületével szemben.
Mivel az e tevékenységből szerzett pénzt számos ciprusi és svájci bankon keresztül mosták át, az olasz vizsgálóbírók ezekben az országokban is nyomoznak majd. Az olasz külügyminisztérium jelezte, hogy Djukanovics nem rendelkezik semmiféle olyan büntetőjogi mentességgel, amelyet bármilyen nemzetközi egyezmény szavatolna. Montenegrónak ugyanis még külföldön akkreditált diplomáciai képviselői sincsenek – állapította meg a külügyi közlemény.
A montenegrói elnök helyzete már csak azért is kényelmetlen, mert a jugoszláv szövetségi állam átrendeződése során is súlyos támadásoknak van kitéve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.