Röviden

MTI
2002. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitüntetés egy NATO-admirálisnak
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adta át Guido Venturoni admirálisnak, a NATO Katonai Bizottsága elnökének az államfő tegnap a parlamentben. Mádl Ferenc a miniszterelnök előterjesztésére hazánk NATO-csatlakozásának előkészítése érdekében végzett munkája és a kétoldalú kapcsolatok ápolása terén nyújtott tevékenysége elismeréseként adományozta a kitüntetést Venturoninak. A NATO Katonai Bizottságának idén leköszönő elnöke a bizottság állandó képviselőinek ülésére érkezett Magyarországra, s várhatóan ma találkozik Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel. (MTI)

Elmarasztalták a Blikk főszerkesztőjét
Megsértette a médiatörvényt Pallagi Ferenc riporter, a Blikk főszerkesztője, amikor a Magyar ATV május 3-i Kereszttűz című műsorában egy földbirtokrendezéssel kapcsolatos kormányelképzelés kapcsán úgy minősítette azt, hogy csak a „nagy kajla bajszú magyar paraszt kaphat, megfelelő tájszólás esetén, vagy kaphat egy vállalkozó is földet”. Az ORTT panaszbizottsága egyhangú döntése szerint ez előítéletes, kódolt beszéd, ami gúnyosan sértő és lekicsinylő a magyar földművesekre vonatkoztatva. (OS)

Pannon: kizárnák a Bocskai-alapítványt?
Gidófalvy Attila, a Pannon Rádiót működtető társaság ügyvezető igazgatója – a napokban tett, a megegyezést kereső nyilatkozataival szemben – olyan tulajdonosi taggyűlés összehívását kezdeményezte június 10-re, amelynek egyik napirendi pontja a rádióban tulajdonos Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány kizárása lenne – mondta tegnap Győri Béla, az alapítvány képviselője. Úgy véli, „emögött nyilvánvalóan politikai szándék és pénz van, de azt nem tudni, kik állnak mögötte, az MSZP, az SZDSZ, vagy a Fidesz”. (MTI)

Elutasított Sláger-kereset
Elutasította a Pest Megyei Bíróság az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) keresetét, amelyben a Sláger Rádió felszámolását kezdeményezte a médiahatóság – közölte az adó. Emlékeztetnek rá: az ORTT januárban nyújtotta be felszámolási kérvényét a bírósághoz, arra hivatkozva: az adónak hatvan napon túli, nem vitatott tartozása van vele szemben. Bogdán Tibor, az ORTT jogi képviselője elmondta: a bíróság érdemi vizsgálat nélkül hozta meg döntését, mivel a Sláger azzal érvelt, hogy a kérdésben jogvita van. Az elsőfokú döntést megfellebbezik. (MTI)

Nemdohányzók világnapja
A tíz évre szóló nemzeti népegészségügyi program a dohányzás nyolcszázalékos csökkentését tűzte ki egyik céljaként – közölte Tahy Ádám orvos, alprogramvezető egy tegnapi konferencián, amelyet a nemdohányzó-világnap alkalmából rendeztek. Idehaza ma minden harmadik ember dohányzik, a tíz év alatt elérhető cél pedig az, hogy csak minden negyedik ember cigarettázzon. Tahy szerint évente 30–35 ezer ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben. (Z. N.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.