Egy cigi
Gremsperger
Dohánymentes sport – tiszta játék! jelmondattal nyilvánította dohányzásmentessé a mai napot az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). A dohányzás csökkentésének a társadalmi összefogás mellett fontos eszköze a nem dohányzók védelméről hozott törvény előírásainak betartatása. Nálunk a szerkesztőségben is csak a kijelölt helyeken lehet rágyújtani, voltam is ott egyszer, ezen kilenc sor megírása alatt. Most képzeljék el mondjuk Ugró Miklós kollégámat: több mint ötvensoros vezércikket írt.
Simon-ügy: előzetes hosszabbítás
Két hónappal meghosszabbította a bíróság H. Attila és G. János előzetes letartóztatását, akiket az ügyészség Simon Tibor agyonverésével kapcsolatban halált okozó testi sértéssel gyanúsít. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: a bíróság a két gyanúsított fogva tartását a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt hosszabbította meg. (Sz. Z.)
Kábítószerdíler az ágyneműtartóban
Kábítószer-terjesztőt fogtak el a rendőrök a Tolna megyei Bátaszéken szerdán. A 26 éves, Bácsalmáson élő jugoszláv férfi ellen április óta volt érvényben elfogatóparancs, amelynek a bajai nyomozók – a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös akcióban – most érvényt szereztek. A Magyarországon élő jugoszláv férfit bátaszéki ideiglenes lakásán fogták el, a gyanúsított az ágyneműtartóba rejtőzött a rendőrök elől. A házkutatás során lefoglaltak csaknem egy kilogrammnyi (feltehetőleg hasis-) gyantát, valamint fél kilogrammnyi vadkenderőrleményt kicsomagolt állapotban. (MTI)
Bécs holnaptól drágább
Bécsben június 1-jével drágul a tömegközlekedés: eddig a járműveken egy menetjegy 1,60 euróba (1 euró = 243 forint), elővételben 1,30-ba került, június 1-jétől 2 euró lesz, elővételben pedig 1,50 euró, és ugyanilyen – vagyis 25 százalékos – az emelés aránya a félárú jegyeknél is. A 24 órára szóló jegy jelenleg 4,30, szerdától öt euró lesz, az emelkedés 11,1 százalékot tesz ki. (MTI)
Tűzfaldarab omlott a munkásokra
Két sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtökön kora délután történt, amikor a tetőn dolgozó munkásokra egy tűzfaldarab omlott a főváros X. kerületében. A munkások
a Bolgár utcában lévő egyik földszintes ház tetején dolgoztak a baleset idején. A helyszínre két járművel érkeztek a mentők, akik az egyik, könynyebb sérültet a helyszínen ellátták, míg a súlyosabb állapotban lévő személyt kórházba szállították. (MTI)
Holttest az út mellett
Nincs kizárva, hogy meggyilkolták azt a nőt, akinek holttestére gombaszedők bukkantak rá a Fejér megyei Csala-pusztán tegnap. A 40 év körüli nő személyazonosságát egyelőre még nem sikerült megállapítani. Az elsődleges orvos szakértői vizsgálat szerint nem zárható ki, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett, de a halál pontos oka csak a boncolás után derül majd ki. (HP)
A nemzeti sajtóról
Az Orosházi Polgári Estéken a nemzeti sajtóról tart előadást ma este hat órai kezdettel Pilhál György, a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Tollhegyen rovat szerzője. Az esemény helyszíne az orosházi Pártok Háza. (MN)
Nem elég, hogy nem fizettek a vacsoráért Révfülöpön, utóbb az is kiderült, hogy milyen fiatalok voltak a csalók
