Harmadik alkalommal tárgyal a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén az önkormányzati büdzsé 58 milliárd forintos módosításáról. Mint ismert, a változtatást a szocialisták és a szabad demokraták véleménykülönbsége miatt nem sikerült megszavazni. Az SZDSZ ugyanis nem értett egyet az MSZP által javasolt XV. kerületi villamospálya-rekonstrukcióval, amely összesen 350 millió forintba kerülne. Az SZDSZ elutasítása miatt az MSZP nemmel szavazott a költségvetésre. A büdzsé módosítását a mai ülésen mindenképpen el kell fogadni, ellenkező esetben veszélybe kerülhet több ágazat és intézmény működése is.
A közgyűlés ma tárgyalja a Hősök tere közterület-használati rendjéről szóló rendeletet. A jogszabály értelmében az ünnepi alkalmak kivételével tilos lesz kereskedelmi hirdetési és szolgáltatási tevékenység folytatása a Hősök terén, és nem lehet majd színpadot állítani a téren. Ünnepi alkalmakkor legfeljebb 20 négyzetméter területű szónoki emelvény elhelyezését engedélyezik majd, legalább hétméteres távolságban a millenniumi emlékműtől és a hősök emlékkövétől.
A mai ülésen a közgyűlés rendeletet alkot a sportról, amelyre a nemrégiben hatályba lépett sporttörvény kötelezi az önkormányzatot. Tárgyalják a városatyák a Rác fürdő átalakításával kapcsolatos előterjesztést is. Ennek értelmében megemelik a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. (BGYH) tőkéjét, továbbá a cég a Rác fürdő fejlesztésére létrehozott kft.-be apportálja a strand területét.
A közgyűlés napirendjén szerepel a Paskál fürdő környékének rendezése, a területcsere a zuglói önkormányzattal. Mint ismert, a fürdő területét nemrégiben eladta a kerületi önkormányzat, hogy ott lakópark épüljön. A rendezési terv készítésekor azonban kiderült, hogy az eladott telek egy részét a BGYH használja, így területcsere szükséges. A képviselők döntenek arról is, hogy pályázatot írnak ki az információgazdálkodási programon belül kialakítandó közösségi számítógépes központok létrehozására és üzemeltetésére.
Ursula von der Leyen az EU érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat + videó
