Visegrád mégis fontos

Magyar Nemzet
2002. 05. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzet határokon átnyúló újraegyesítését csak az európai keretek között lehet megvalósítani, ezért az új kormány sürgősen igyekszik orvosolni azokat a károkat, amelyeket az előző vezetés a szomszédságpolitikában okozott – jelentette ki Kovács László külügyminiszter az MTI-nek, miután letette esküjét.
Hangsúlyozta, a magyar külpolitika három fő célja 12 év óta változatlan, és továbbra is az ország euroatlanti integrációja, a térség stabilitását erősítő szomszédsági kapcsolatok bővítése, valamint a határon túli magyarok támogatása áll az első helyen. „A három célt, a mi felfogásunk szerint, nem lehet fontosság szerint rangsorolni, elengedhetetlen, hogy az Európa-politika, a Kárpát-medencében folytatott regionális politika és a nemzetpolitika egymással harmóniában érvényesüljön” – hangsúlyozta Kovács László. A külügyminiszter szerint a határon túli magyarságnak segíteni igazán az európai integráción belül lehet, a nemzet határokon átnyúló újraegyesítését csak az európai keretek között lehet megvalósítani, és a kisebbségi jogok érvényesítése is akkor a legkönnyebb, ha azt a szomszédos országok kormányaival együtt biztosítják. Mint mondta, az egyformán fontos célok sürgőssége időről időre változhat. Jelezte: most sürgetően fontossá vált a visegrádi együttműködés felújítása.
Örülök, hogy Kovács László belátta, hogy az MSZP nem tudta érzelmileg megszólítani a határon túli magyarságot – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt leköszönt külügyi államtitkár. Megítélése szerint az új külügyminiszter nyilatkozatából az tükröződik, hogy bár szóban a külpolitikai fő célkitűzések közötti egyensúly fenntartása mellett kötelezi el magát, de későbbi mondataiból kitűnik, hogy a határon túli magyarok ügyét egyértelműen alárendeli az uniós csatlakozásnak és a jószomszédi kapcsolatoknak. Ennek legérzékletesebb illusztrációja, hogy a nemzet határokon túl átívelő újraegyesítését csak az EU keretei között tartja elképzelhetőnek. Mi lesz akkor azokkal a nemzetrészekkel, amelyek később esetleg beláthatatlanul soká válhatnak az unió tagjává? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Nehéz elképzelni a jószomszédi kapcsolatok ápolását, amikor a státustörvény ürügyén folyamatos támadásoknak van kitéve egy határon túli közösség. Az Orbán–Nastase-megállapodás kérdésének lebegtetésével továbbra is a kampány foglya az MSZP, ezzel immár külügyminiszterként veszélyezteti a magyar–román kapcsolatok kedvező alakulását. Megdöbbentő, hogy a közszolgálati médiumok után a Duna TV-t is egyértelműen megfenyegeti az MSZP elnöke, értékelte Kovács László nyilatkozatát Németh Zsolt.

Csermely visszautasítja a vádakat. Lehetséges, hogy Kovács Lászlónak igaza van, ám ebben az esetben nem az MTV állította ki az ellenzék bizonyítványát, hanem azok az ellenzéki, legtöbbször szocialista politikusok, akik az elmúlt években számtalan alkalommal voltak vendégei az MTV hírműsorainak – mondta Csermely Péter, az MTV hírigazgatója. Különös örömünkre szolgál – tette hozzá –, hogy az MSZP politikusai akkor sem maradtak távol az MTV stúdióitól, amikor a párt vezetése amúgy bojkottot hirdetett a közszolgálati televízió hírműsorai ellen. Az új külügyminiszter szerint a határon túli magyarok főként a magyar közszolgálati televízió adásaiból értesülnek a magyarországi eseményekről, és „ha valaki ezt a műsort nézte, aligha értesülhetett arról, hogy a korábbi kormány idején ellenzék is létezett; ha pedig szó esett az ellenzékről, a néző arról értesülhetett, hogy az ellenzék maga az eredendő rossz”. – Az aligha a mi hibánk, ha tőlük nem értesültek a nézők arról, hogy van ellenzék Magyarországon, hiszen az MTV csak felületet tud nyújtani a pártoknak, programot nem – jegyezte meg Csermely. (T. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.