A tavalyi árvíz után Pest megye önkormányzata az elsők között nyújtott segítséget a bajba jutott Gulács községnek egymillió forintos gyorssegély formájában. Ezután a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke, Bakondi György megkereste az önkormányzatot, kérve, hogy a megye vegyen pártfogásába két árvíz sújtotta települést, amivel biztosítani a katasztrófavédelemben részt vevő szervek munkája mellett a segélynyújtás egyéb formáit is. A tárcaközi bizottság Pest megyének Gulács és Kispalád községet ajánlotta. A közgyűlés 15 millió forint támogatást nyújtott a legsürgősebbnek ítélt kiadásokra.
Házser Enikő, a református egyház gulácsi lelkipásztora – a községnek korábban nyújtott segítségadást méltatva – nemrégiben azzal a kéréssel fordult Pest Megye Önkormányzatához, hogy anyagi lehetőségeihez mérten támogassa a község református temploma és a parókia helyreállítását, amelyek az árvíz következtében nagy károkat szenvedtek. Jóllehet a templom és a parókia épületei, berendezési tárgyai felújításához a Magyarországi Református Egyház és a helyi gyülekezet is segítséget nyújt, sőt a község a rendelkezésére álló felújítási összegből az egyházi ingatlanok rendbe hozására is fordított pénzt, ezek az összegek csak a legszükségesebb feladatok elvégzésére voltak elegendők. Pest Megye Közgyűlése nemrégiben úgy döntött, hogy a templom és a parókia felújítását a tartalékkeretből félmillió forinttal támogatja.
Befejezték a helyszínelést Agárdnál, hamarosan helyreáll a rend
