Az MDNP feltételei a Centrumnak

Jezsó Ákos
2002. 06. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó József a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) új elnöke. A néppárt szombatra öszszehívott IX. országos küldöttgyűlésén Szabót és Raskó Györgyöt jelölték e tisztségre, miután az addigi elnök, Pusztai Erzsébet bejelentette: nem kíván újra indulni. Pusztai elnökségi tag lett. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Szabó József elmondta: az MDNP újra kívánja fogalmazni a Centrum párt tagszervezeteinek együttműködési keretét.
A küldöttgyűlés határozatban mondta ki: elítéli, hogy a Centrum elnöksége a választások két fordulója között a Néppárt tiltakozása ellenére elmozdult a középpárti helyzetből. A jelenlegi szervezeti feltételek mellett ezért nem lát garanciát a középpártiság helyreállítására, s arra, hogy a néppárt a Centrumon belül a saját értékrendjét eredményesen tudja képviselni. Ezért a tavaly november 29-én megkötött és a választásokon történő közös indulást lehetővé tevő együttműködést nem kívánja folytatatni. Ugyanakkor nyitottak arra, hogy újragondolják a közös politizálás lehetőségeit.
Az MDNP új elnöke jelezte: súlyos hibának minősíti, hogy a Centrum a kormányváltó erők támogatására kérte a szimpatizánsait. Álláspontja szerint mindez ellentétben áll azzal a megállapodással, amelyet a négy alapító párt kötött egymással. Mint fogalmazott, a Centrum alapvetően csak a választások első fordulóján való indulásra volt „kitalálva”, és ez okozott a két forduló között zavarokat. Lapunk kérdésére elmondta: a Centrum politikájának átgondolása „nem jelenthet balra átot”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.