Cseh kommunisták bíróság előtt
Prága. Hazaárulás vádjával Csehországban rövidesen bíróság elé állítják a csehszlovák szocialista rendszer két egykori magas rangú tisztségviselőjét, Milos Jakest és Jozef Lenártot. A vád szerint 1968 augusztusában azzal követtek el hazaárulást, hogy a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása után együttműködtek a megszállókkal. Prágában az utóbbi években több, volt magas rangú egykori kommunista politikus ellen folyt, illetve most is folyik még bírósági eljárás. (MTI)
Elutasított iraki ajánlat?
Washington. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes a CBS amerikai tv-csatornának adott interjújában azt állította, hogy Bagdad kész volt kiadni az Egyesült Államoknak a Világkereskedelmi Központ ellen 1993-ban elkövetett merénylet egyik tettesét, de Washington elutasította az ajánlatot. Történt ez annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 25 millió dolláros jutalmat ígért minden olyan információért, amely Abdul Rahman Jaszin nyomra vezetéséhez segít. (MTI)
Vád alatt a CIA
Washington. A Newsweek úgy értesült, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) már hónapokkal korábban tudott két olyan terroristának az Egyesült Államokban való tartózkodásáról, aki később részt vett a szeptember 11-i merényletben. A legutóbbi leleplezések után nyilvánvaló, hogy Robert Mueller nem alkalmas a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetésére, és sürgősen le kell mondania – írta közben vezércikkében a konzervatív amerikai The Wall Street Journal Europe. (MTI)
Sugározhat az NTV
Moszkva. Elhárultak a viharfelhők a legnagyobb orosz kereskedelmi televízió fölül: a szövetségi versenybizottság hétfőn újabb öt évvel meghosszabbította az NTV június 3-án lejárt sugárzási engedélyét. (MTI)
EU-tag lehet a megosztott Ciprus
Anders Fogh Rasmussen, az EU soros elnöki tisztségét július elsejétől átvevő Dánia miniszterelnöke hétfőn úgy vélte, hogy Ciprus Európai Unióba való felvételének nem lehet feltétele a szigetország újraegyesítése. (MTI)
Omar molla él?
Kabul. Mohammed Omar molla, a terrorizmus támogatásával vádolt tálib vallási vezető életben van, és ideje nagy részét az afgán–pakisztáni határ déli szakasza közelében tölti – közölte tegnap az átmeneti afgán kormány belügyminisztere. A tálibok 39 éves, félszemű vallási vezetője az amerikai hadsereg afganisztáni hadműveletei elől tavaly decemberben Kandahár városából a pakisztáni határ közelében fekvő hegyekbe húzódott, megesküdve, hogy emberei élén tovább folytatja gerillaharcát Amerika ellen. (MTI)
Kucsma fogadta Kofi Annant
Kijev. Leonyid Kucsma ukrán elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén Kofi Annan, a világszervezet főtitkára kijelentette: az ENSZ támogatni fogja Ukrajnát a csernobili katasztrófa következményeinek felszámolásában. Más témára térve Kucsma hangsúlyozta, hogy Ukrajna kész a jövőben is aktívan részt venni az ENSZ békefenntartó műveleteiben, így Sierra Leonéban és Koszovóban. (MTI)
Horrorfilmet lehetne forgatni a Népligetben + videó
