Kábelhiba okozott áramszünetet Zuglóban
XIV. KERÜLET. Egy tíz kilovoltos kábel hibája miatt nem volt áram tegnap reggel Zugló jelentős részén. A Budapesti Elektromos Művek Rt. illetékesei szerint az energiaellátásban keletkezett zavar egy korábbi meghibásodásra vezethető vissza. A környéken élőknek háromnegyed hattól fél nyolcig kellett nélkülözniük a villanyt a reggeli készülődésben. Az áramszünet két lakótelepet is érintett. (HavariaPress)
Magasabb előfizetési díj
BUDAPEST. Egy hónap múlva, július 1-jétől változnak az AntennaMikro-szolgáltatás díjai, több mint egy évvel az előző áremelés után. Az Antenna Hungária Rt. közleménye szerint Budapesten és környékén a díjak emelésére a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, 2001. évre vonatkozó belföldi értékesítési árindex mértékével kerül sor. Az alapcsomag előfizetési díja csaknem 100 forinttal emelkedik, az induló csomag díja pedig változatlan marad, továbbra is 190 forintos havi díjért nézhetők az adások. (MN)
Több intézmény felújítását tervezik
FŐVÁROS. Többéves rehabilitációs program kidolgozásáról döntött tegnap a főpolgármesteri kabinet. A program elkészítését az indokolja, hogy az ÁNTSZ a fővárosi oktatási-nevelési intézményekben hiányosságokat tárt fel az épületek állagával, szerelvényeivel és világításával kapcsolatban. Az oktatásban és a többi intézményműködtető ágazatban egy hónapon belül elkészül a hasonló szükségletek felmérése, ezt követően a kabinet ütemezi a feladatok végrehajtását. (G. K.)
Horrorfilmet lehetne forgatni a Népligetben + videó
