Vandál cselekedet bolygatta meg a magyarlakta Zenta Tisza menti bácskai kisváros nyugalmát. Szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek szétverték a béketüntetések emlékére állított márványtáblát, amelyet fél évvel ezelőtt, a megmozdulások 10. évfordulóján leplezett le közösen Nenad Csanak vajdasági parlamenti elnök, Kasza József szerb kormányfőhelyettes és Juhász Attila zentai polgármester. Mivel a város magyar lakosságáról nehezen képzelhető el, hogy bárki közülük a Milosevics-rezsim híve lett volna – az 1991. novemberi bátor béketüntetés pedig egyenesen Milosevics háborús politikája ellen irányult –, az elkövetők kétségtelenül szerbek lehettek, s az sem kizárt, hogy nem helybeliek. (S ha a béketörekvésnek emelt tábla ellen törtek, akkor szándékuk biztosan nem a béke megőrzése volt.)
A márványtábla egyébként már elhelyezésének pillanatában szúrta egyesek szemét, már történt kísérlet erőszakos eltávolítására. Akkor a masszív márványlap kisebb sérüléseket szenvedett. Most azonban teljesen szétverték, ami azt mutatja, hogy a tettesek felkészültek az akcióra.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
