A fejlődő XIX. századi Pest-Buda szaporodó ipari létesítményeinek köszönhetően egyre több – köztük női – munkásra volt szükség a fővárosban. A családok városi életének fenntartásához minden jövedelemre, köztük a család nőtagjainak keresetére is szükség volt, ezért egyre fontosabbá vált a kisebb gyermekek ellátására szolgáló létesítmények létesítése. A külföldi példák nyomán 1828-ban hozták létre Pesten az Angyalkertet, az első kisdedóvó intézetet a Brunswick család nőtagjai, rövidesen pedig megjelentek a bölcsődék is.
Az Első Pesti Bölcsőde Egylet a Kalap utcában, a pesti oldalon nyitotta meg első intézetét 1852-ben, amelynek elnöki tisztét Brunswick Teréz unokahúga, Júlia töltötte be a megnyitástól tizenkét éven át. Hamarosan a Duna másik partján, Budán is szükségessé vált egy bölcsőde létrehozása. A pesti Első Bölcsöde Egylet erre a célra kért és kapott egy telket a városvezetéstől a Tabánban, amely ekkorra már Buda legsűrűbben lakott városrésze volt, és leginkább egy mediterrán kisvárosra hasonlított. Az egylet anyagi helyzete, tekintélye és jó kapcsolatai tették lehetővé, hogy Tabán, a munkásvárosrész ezen a téren előbbre lépjen. A Hadnagy utca és az Árok utca közötti telken „a hummanizmus egyik legszebb céljára épült csarnokot avatott fel vasárnap, ünnepélyesen megnyitván az Első Budapesti Bölcsöde Egylet által a Rácfürdővel szemközt állíttatott nagy és díszes bölcső házát” – írta a Fővárosi Lapok 1884-es májusi száma. A képen egy nagyméretű, vöröstéglás falú, klasszicista épület látható, magasföldszintjén ívelt ablakokkal. A téglakerítésű intézmény kertre néző homlokzatának bejárata felett a Bölcsőde felirat látható. A belépő az épület központi termébe, majd az onnan oldalt nyíló két terembe juthatott, de itt kapott helyet a házi kápolna is, a hozzá kapcsolódó sekrestyével. A gondozást irgalmas nővérek végezték, akiknek egy nappali szoba, egy hálóterem, fölvételi helyiség és ruhatári szoba állt a rendelkezésükre. A bölcsődés gyermekek, a nővérek, a cselédek és szoptatós dajkák étkeztetése is itt, a bölcsőde alagsorában zajlott. Itt állt ugyanis a konyha, a kamra, a gyermekek ebédlője, sőt a mosókonyha és a szárító-mángorló helyiség is. A bölcsőde felszerelése – amelyről a korabeli leltárból értesülünk – a mai fogalmak szerint elég szegényes. Pólyástermében mindössze tíz fabölcső, nyolc vaságy, az ezekhez tartozó pokróc és párna, egy állványos üvegszekrény, egy ingaóra és egy gyermekmérleg, míg nagytermében huszonnégy szék és asztal kapott helyet. Szabályzatuk előírta, hogy a gyermekeket tizennégy napos koruktól hatéves korukig vehették fel, és érdekükben elrendelte, hogy a csecsemőket édesanyjuk minden délben megszoptassa, hiányában pedig szoptatós dajkák alkalmazását írta elő. A szabályzat emellett a rendre és a tisztaságra is nagy figyelmet fordított, amelyre az itt díjazás nélkül dolgozó orvosok személye volt a garancia. Egy 1910-es feljegyzés harminc csecsemőről és száz óvodás gyermekről számol be, akiket mindössze négy kedves testvér gondoz. Az intézmény nyaranta fél hattól este fél hétig, míg télen hat órától délután ötig tartott nyitva. A bölcsőde fenntartását az egylet alapítói és a különféle jótékonysági rendezvények segítségével fedezték.
A bölcsőde a Tabán nagy részével együtt, az adatok szerint 1926–27 körül esett a városrendezés áldozatául. Helyén ma egy gondozott park található.
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
