A spanyol parlament hétfői rendkívüli ülésén felhatalmazta a kormányt, hogy kérje a legfelsőbb bíróságtól a baszk radikális nacionalista párt, a Batasuna betiltását. A spanyol politikai élet mindkét vezető ereje, a kormányzó Néppárt és az ellenzéki szocialista párt által közösen beterjesztett javaslatot – mely szerint a Batasuna tevékenysége demokratikus elvekbe ütközik – a képviselőház hatalmas többséggel (295 igen, 29 tartózkodás, 10 nem) szavazta meg.
Szintén hétfőn rendelte el Baltasar Garzón vizsgálóbíró a Batasuna irodáinak és gazdasági vállalkozásainak legalább három évre történő bezárását és vagyonának zárolását. A párt nem tarthat politikai gyűléseket, rendezvényeket. A bíró szerint ez ETA politikai szárnyaként számon tartott Batasuna gazdasági vállakozásaiból finanszírozzák a vele szorosan összefonódott terrorszervezet tevékenységét.
Bár formailag két különálló kezdeményezésről van szó, mindkettőnek ugyanaz a célja: véget vetni annak az állapotnak, hogy az ETA támogatásával egy politikai párt törvényesen működjön. Egy demokratikus jogállam sem engedheti meg – hiszen így önnön létét is veszélyeztetné – egy ilyen kapcsolatnak az elismerését, mivel a saját polgárai bizalmát veszítené el ezzel. A most meghozott jogi és politikai döntések éppen ezért élveznek széles körű támogatottságot a spanyol társadalomban, melynek elege van az esztelen terrorból.
Az ETA-val szemben mindig is a kemény fellépést szorgalmazó Aznar kormányfő remek politikai érzékéről tanúskodik a parlamenti eljárás időzítése. A spanyol parlament június végén fogadta el az új párttörvényt, ezzel megteremtve a jogi kereteit a Batasuna elleni akciónak. Az augusztus eleji merénylet alaposan felkorbácsolta az indulatokat, hiszen hosszú idő után újból civilek estek áldozatul, így elegendő társadalmi támogatást kapott az ügy. Ráadásul éppen a választási ciklus felénél tart, így különösebb belpolitikai kockázat nélkül elindítható volt a Batasuna betiltására irányuló kezdeményezés. A szocialista párt szintén teljes mellszélességgel csatlakozott – mást talán nem is tehetett volna a jelenlegi helyzetben. A két nagy párt összezárása elegendő politikai tőkét jelent a kormánynak, hogy a baszk tartományi parlament saját hatáskörének növelésére irányuló törekvéseit sikerrel kezelje.
Aznar nemzetközi színtéren sem kockáztatott sokat, mivel tavaly szeptember 11-e óta világszerte szigorodtak mind a terrorcselekmények megelőzésére irányuló intézkedések, mind azok megítélése. Ma már az ETA-nak egyre nehezebb magáról elhitetnie külföldön, hogy a szabadságért küzdő szervezet, főleg akkor ha civileket is gátlástalanul gyilkol.
Kérdés azonban, hogy a Batasuna betiltásával sikerül-e áttörést elérni a spanyol kormánynak a baszk ügy kezelésében, vagy csak egy újabb fejezet zárult le ebben a több évtizedes véres történetben.
Mindig szerette volna kipróbálni a honfoglalók íját? Augusztus 20-án irány Ópusztaszer!
