Négy férfi rekedt a teherliftben a svájci Zürich kantonban, amikor éppen ki akart fosztani egy illegális kenderültetvényt. A betörők a második emeleten hatoltak be a házba, s ott beszálltak a teherliftbe, hogy azzal jussanak be az egy emelettel lejjebb lévő kenderültetvényre, ahol kábítószerhez állítottak elő alapanyagot.
Ott azonban a magukkal hozott hegesztővel sem tudták kinyitni a beragadt liftajtót. Végül feladták a próbálkozást, és újból felfelé indultak a lifttel, ám ekkor kiégett egy biztosíték, és így a banda csapdába került. Többórás várakozás után végül maguk hozták működésbe a riasztót, mire megjelent a szerelő – és hívta a rendőrséget.
A tizenkilenc és huszonkét év közötti betörőket végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani szorult helyzetükből, hogy aztán még kellemetlenebb helyzetbe juttassák őket: ugyanis nyomban őrizetbe vette valamennyiüket a rendőrség.
A betörés következtében azonban lebukott az illegális kendertermesztő is: a több mint ezerötszáz növényt és az ültetvény egész berendezését megsemmisítette a hatóság.
Túlélte a zuhanást a fiatal lány, aki a budapesti rakpart köveire esett hajnalban + fotók
