Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetDrágul az üzemanyag Holnaptól három forinttal emeli a benzin és a gázolaj literenkénti árát a Mol Rt. Eszerint a 95-ös ólmozatlan benzin litere 235,50, a gázolajé pedig 207 forintba kerül. A Mol az áremelést azzal indokolja, hogy a nemzetközi piacokon a kőolaj és a kőolajtermékek ára egyaránt emelkedett, ugyanakkor a forint is veszített erejéből a dollárhoz képest. (MN) A Fidesz az első száz napról A Fidesz szerint számos csalódást okozott a magyar vállalkozóknak a Medgyessy-kormány első száz napja. – Előbb a magyar vállalkozókat zárták ki az autópálya-építésből, majd a Széchenyi-terv létfontosságú alapprogramjait szüntették meg, végül a százezrek által várt egyszerűsített vállalkozói adóról derült ki, hogy ezt mindössze néhány ezer kiválasztott veheti igénybe – áll az ellenzéki párt közleményében. A Fidesz álláspontja szerint a magyar vállalkozók többet érdemelnek. – Ezért őszintén bízunk abban, hogy a polgári kormány által megalapozott Széchenyi-hitelkártya program zökkenőmentesen indulhat el, és maradéktalanul beváltja a magyar vállalkozók és vállalkozások reményeit. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















