Senkit nem gyötörtek meg fájdalmasabban a vasárnapról hétfőre virradó választási éjszaka fordulatai, mint a német napilapok szerkesztőit, akik a végeredmény bizonytalansága miatt a sötétben tapogatózva fogalmaztak, és sok esetben hibás adatokkal lepték meg olvasóikat. A szalagcímek egy része reggelre érvényét vesztette. A kereszténydemokraták sikerére utaló első előrejelzések végül teljes patthelyzethez vezettek, az SPD és a CDU/CSU egyaránt 38,5 százalékkal fejezte be a köztársaság történetének legizgalmasabb választását. A kereszténydemokraták kancellárjelöltjének, Edmund Stoibernek a büszke bejelentése – „Mi nyertük a választást” – csalódásba csapott át, amikor elhangzott Gerhard Schröder megkönnyebbült nyilatkozata: „Nem vagyok boldog, de elégedett.”
A választóktól kapott fájdalmas intő ellenére a szociáldemokrata kancellár megőrizte pozícióját, és ezért mindenekelőtt a koalíciós partner Zöldeknek tartozik hálával. A Joschka Fischer által a kampányrendezvényeken okosan és szenvedélyesen képviselt ökológiai párt elérte a maga elé tűzött célt, túllépte a nyolcszázalékos határt, túlszárnyalta a kormányalakítás szempontjából közvetlen ellenfélnek számító liberálisokat, és megmentette a kormányt a fenyegető bukástól. Gerhard Schröder sikere nélkülözi ezt a csillogást.
A parlamenti választás elemzése – a szoros eredmény magyarázataként – sokrétű és ellentmondásos tényeket hozott felszínre: a polgári blokk elmozdult a holtpontról, Stoiber új életet lehelt a kereszténydemokratákba, gazdaságpolitikai terveivel meggyőzte a polgárok tetemes részét, de a Schröderrel vívott személyes versenyfutást elvesztette, és ezen bukott el a CDU/CSU. A szociáldemokraták a munkanélküliség és a gazdasági recesszió miatt kapott kritikát két érzelmi komponenssel egyensúlyozták ki, és értékes pontokat szereztek az árvízkárosultaknak nyújtott gyorssegély felkínálásával, valamint az Egyesült Államoknak ígért „határtalan szolidaritás” felmondásával egy Irak elleni háború kapcsán. A Zöldek jelentős támogatást kaptak azoktól, akik elégedetlenek az SPD-vel, valamint azon polgároktól, akik elhagyták a szocialista PDS-t. Az ökológiai párt hasznot húzott Joschka Fischer népszerűségéből éppen úgy, mint az árvíz során előtérbe kerülő környezetvédelmi szükségszerűségekből. Az NDK volt egységpártjának utódszervezete elvesztette ideológiai alapjait. A bástyájának tartott keleti tartományokban érzékeny veszteségeket szenvedett, és ha nem képes alapvető irányváltásra, a mostani elbukás csak közbeeső állomásnak tűnik a PDS teljes jelentéktelenségéhez vezető úton. A legkeserűbb pirulát a szabad demokraták voltak kénytelenek lenyelni, a sokat hangoztatott tizennyolc százalék helyett mindössze 7,4 pontot szedtek össze, és súlyos árat fizettek azért a megbocsáthatatlan akcióért, amelyet az alelnök Jürgen Möllemann kezdeményezett Izrael közel-keleti politikája és a német zsidó szervezet ellen, az FDP-t kitéve az antiszemitizmus vádjának.
A CSU elnökségi ülésén Münchenben Edmund Stoiber megerősítette ugyan elhatározását, hogy marad a bajor kormány élén, de nem hagyott kétséget afelől, hogy pártja remek tartományi eredményével (58,6 százalék) fokozott benyomást kíván gyakorolni a kereszténydemokraták parlamenti munkájára Berlinben. „Kemény, de konstruktív ellenzék leszünk, és kíváncsian várjuk a piros–zöld koalíció tevékenységét a súlyos belpolitikai problémák megoldására. Már a jövő héten az Egyesült Államokba fogok utazni, hogy ott a kongreszszus és a kormány tagjaival folytatott tárgyalásokon hangsúlyozzam, a Washington elleni hangulat nem minden német véleményét juttatja kifejezésre” – nyilatkozta a bajor politikus.
Gerhard Schröder mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy nem enged magának szünetet, hanem gyorsan nekilát az égető feladatok megoldásának, és azonnal megkezdi a koalíciós tárgyalásokat a Zöldekkel. Minden jel arra utal, hogy az amerikai elnök, George W. Bush külpolitikáját a hitleri metódusokkal összehasonlító és e megjegyzése miatt számtalan amerikai vezető személyiség tiltakozását kiváltó igazságügy-miniszter, Herta Däubler-Gmelin asszony a következő kormányban nem számíthat további szereplésre.
A választást követő napon Berlinben megkülönböztetett figyelemre tarthatott számot az FDP. A liberálisok elnöksége felszólította Jürgen Möllemannt, hogy vonja le a szükséges következtetést, és mondjon le minden mandátumáról. A sokat vitatott politikus e követelésnek csak részben volt hajlandó eleget tenni, és így nyilatkozott: „A választási eredményért magamra vállalom a rám eső felelősséget. A párt, amelyért mindig teljes erőbedobással dolgoztam, kemény viták előtt áll, de ezeket elsősorban a politikai ellenfelekkel kell folytatni. Hat hónap múlva ugyanis fontos tartományi választások lesznek Hessenben és Alsó-Szászországban. Hogy az FDP-t megkíméljem a további szakítópróbától, lemondok alelnöki tisztségemről. Ezzel megnyílik az út a csalódást hozó választási eredmény okainak átfogó, de őszinte analíziséhez.” Möllemann ugyanakkor közölte, hogy képviselői mandátumáról nem mond le, és ugyanez vonatkozik elnöki megbízatására is a tartományi pártszervezet élén.
USA
A nemzetközi helyzet fokozódik
