A választás éjszakája ez, egyike az utóbbi évek-évtizedek legizgalmasabb politikai párviadalának. „Politikai thriller” – az itteni lapok csak így emlegetik Gerhard Schröder és Edmund Stoiber, valamint pártjaik és lehetséges szövetségeseik megméretését. S tudják jól, hogy a versengés a legutolsó pillanatokig nyitott lesz.
Tisztában vannak ezzel a német Keresztényszociális Unió (CSU) központjában is. Az itt jelen lévők hosszú éjszakára számítanak, de addig is igyekeznek minden kis információt elcsípni. Lett légyen az lényeges vagy kevésbé az.
Amikor belépünk, már többen a tévék előtt csoportosulnak, és időnként úgy látszik, mintha sokaknak a fülére nőtt volna a mobiltelefon. Jelentősen megugrott az egy főre jutó forgatócsoportok száma is, a bámulatos ügyességgel tovasuhanó pincérek pedig játszi könnyedséggel kerülgetik a kissé agyonhajszolt riportereket. Újságíróval ezen az estén Dunát lehetne rekeszteni.
Alig múlt hét óra, az urnákat egy órája zárták le, a két párt gyakorlatilag fej fej mellett halad. Feszült várakozás és bizakodás váltogatja egymást. Fél nyolckor a részeredmények alig 0,8 százalékos előnyt mutatnak a konzervatívok javára, közben a televízióban a riporter a csalódott liberális pártvezért, Guido Westerwellét faggatja a kudarc okairól. Majd hamarosan Edmund Stoiber arca bukkan fel a képernyőn. „Egyvalami biztos: a CDU/CSU megnyerte a választásokat!” – kiáltja bele az estébe még a berlini CDU-központban. A televízió moderátora szerint az új parlament legerősebb formációja a CDU/CSU szövetség lesz, a kérdés csak az, hogy ki lesz a konzervatívok jövőbeli koalíciós partnere.
Nyolckor a CDU már több mint egy százalékkal vezet, s az előzetes eredmények szerint csak két hely szükséges az abszolút többséghez. „Ezt nem bírom idegekkel!” – mondja mögöttem egy idősebb úr, és a büfé irányába távozik. Schröder közben Berlinben bejelenti: nincs ok a csalódottságra, minden esélyük megvan arra, hogy folytassák a megkezdett utat. A szociáldemokrata pártvezér szavait nagy hallgatás fogadja a CSU-hívek körében.
Fél kilenckor a tömeg felbolydul: ajándék medvéket osztogatnak a bejáratnál. Hamarosan a jelenlévők nagy többsége teddymackót szorongat a kezében. (Persze a szóvicc sem maradhat el: „Ez az én Stoibärem!” – hangoztatja fennhangon egy szőke lány.)
A közönség egyébként meglehetősen vegyes: vannak itt csipkezoknis, dirnlibe öltözött hölgyek ugyanúgy, mint tetovált, mélyen dekoltált tinédzserek. A férfiaknál minden generáció és társadalmi csoport képviselteti magát: látni magabiztos yuppie-kat éppúgy, mint bőrnadrágba bújt urakat.
Egyszer csak egy szőke hölgy válik ki a tömegből: ő Monica Hollmaier, Bajorország oktatási és kulturális minisztere. Nem éppen mellesleg pedig Franz Josef Strauss lánya. Azt pusmogják, hogy szép jövő áll előtte. S hogy miként értékeli a miniszter asszony az eddig elérteket? Monica Hollmaier lapunknak elmondta: rendkívül elégedett pártja bajorországi és szövetségi szinten elért eredményével. Hozzáteszi azonban, hogy arra számítottak, a liberálisok a voksoknak legalább a kilenc-tíz százalékát besöpörhetik, ezt prognosztizálták ugyanis az előzetes felmérések.
Közben fogy a sör, a bor, a CSU a jelek szerint igyekszik kitenni magáért. Nem is akárhogyan: a sörösüveg címkéjéről Edmund Stoiber mosolyog ránk, s mellette a felirat: „…és még minden lehetséges”. S valóban, tényleg minden lehetséges? – szegezzük neki a kérdést Erwin Huber államminiszternek, a bajor kancellária vezetőjének. A politikus rendkívül bizakodó, bár hozzáteszi, hogy a hivatalos eredményre még várni kell. „Ettől függetlenül azonban ez a választás a CDU/CSU számára óriási növekedést hozott, és a nap nyertesét Edmund Stoibernek hívják!” – jelenti ki magabiztosan. Erwin Huber leszögezi, hogy ők „number one-ok” Németországban, hiszen egy év alatt növekedést produkáltak, míg Schröder rendkívül sok szavazatot veszített. S hogy mit szól az FDP eredményéhez? Nos, Huber szerint a liberálisok jobbak is lehettek volna, és a kudarcért részben maga az FDP is hibás, hiszen az utóbbi idők „vitái” sok szavazót elriasztottak.
Fél tízkor mintha lanyhulna a hangulat. Nem csoda, a tévé már legalább másfél órája ugyanazt az eredményt mutatja: SPD 38,1 százalék, CDU/CSU 38,9 százalék. (Hol vannak a magyar választásokból jól ismert, percről percre változó diagramok?)
A televízióban körkapcsolás. A PDS-nél kriptahangulat, a Zöldeknél kirobbanó eufória. A két nagy párt jelöltje, Schröder és Stoiber láthatólag boldog, mindketten győztesnek érzik magukat. Aztán hirtelen egy választási grafika jelenik meg a képernyőn. Amikor a fekete csík (a kereszténydemokratáké) egy egész százalékkal megelőzi a pirosat (a szociáldemokratáké), tapsvihar tör ki. „Király!” – hallani innen is, onnan is. Tíz perccel tíz előtt ez azonban még mindig édeskevés a boldogsághoz. A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis az SPD–Zöldek 305, a CDU/CSU–FDP 298 helyet kapna a parlamentben. Fél óra múlva Erwin Huber bejelenti, hogy Stoiber szívélyes üdvözletét küldi mindenkinek, és már úton van Berlinből Münchenbe. Ez némileg felkavarja a kedélyeket. „Stoiberra!” – koccintanak mellettem a yuppie-k. Fél tizenegykor azonban a hangulat finoman szólva is lanyha. Kisvártatva izgalom fut végig a tömegen – mint később kiderül, feleslegesen. Csak egy zenekar és kéttálcányi pezsgőspohár érkezik. Aztán fél tizenkettő körül elterjed a hír: „Jön Stoiber.” A bejáratnál operatőrök és fotósok hada tolong. A zenekar rázendít, majd ugyanazzal a lendülettel elhallgat. Várunk.
Öt perccel éjfél előtt felpörögnek a dobok, és a We are the Champions zenéjére bevonul Edmund Stoiber és felesége. A tapsviharnak és a kiáltásoknak nem akar vége szakadni. „Edmund! Edmund! Edmund!” – harsogja a tömeg. Kétség nem fér hozzá: itt és most Edmund Stoiber a választások egyértelmű győztese.
Majd belefog. „Minden okunk megvan az ünneplésre, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk! – mondja a konzervatívok embere, akinek látszólag meg se kottyant az utóbbi hetek kampánysorozata és a mai este izgalma. – Tartalmi kérdésekkel és nem olcsó érzelmekkel nyertük meg ezt a választást!” – szögezi le, és kijelenti, hogy a vörös–zöld kabinet nem tud majd gyógyírt nyújtani a gazdaság problémáira, s képtelen lesz kitörni a nemzetközi elszigeteltségből. Szavait újra és újra tapsvihar szakítja meg. Stoiber megígéri, egységben fogja tartani a CDU/CSU-t, hogy a kellő időben át tudja majd venni a kormányzati és kancellári teendőket. Egy évet ad
a Schröder–Fischer-kabinetnek. Majd köszönetet mond a feleségének („Karin, Karin, Karin! – kiáltja a tömeg), akivel sörrel koccintanak a sikerre.
Már kifelé araszolunk, amikor a szemem megakad a tévémonitoron: a diagram szerint az SPD–Zöldeknek 303 helyük lesz majd az új parlamentben. A székházból kilépve friss esőillat fogad, az égi áldás nemrég hagyott alább. Jólesik beleszippantani a levegőbe.
Európa
Quo vadis, Európa?
