Szlovákiában felnőttek a választók

-POZSONY-
Választási sokk: a jobboldal szabja meg az irányt – jelzi címoldalán a konzervatív Sme napilap a szlovákiai választások eredményét összegző írásában. S való igaz, a voksolás előtt nem volt elemző, aki feltételezte volna, hogy Vladimír Meciart nem a népszerű – s olykor populista – Robert Fico által vezetett Smer vezényletével lehetne legyőzni, hanem gyakorlatilag a kormánykoalíció erői adják majd az új kormány gerincét. Olyannyira nem hitt ebben senki, hogy kínosan megmosolyogták Mikulás Dzurindát, amikor arról beszél, hogy a választásokon a polgárok három lehetőség közül választhatnak: az egyik a „kontinuitás”, ami a volt kormánykoalíció jobbközép pártjait juttatja újra hatalomra, a másik a „visszafordulás”, ami Vladimír Meciar visszatérését jelentené, a harmadik pedig az „experimentálás”, ami a frissen megalakult pártok – amilyen a Fico által vezetett Smer – hatalomszerzését eredményezné. A politikai elemzők károsnak tekintették az efféle kategorizálást, mondván, Szlovákia arra van ítélve, hogy a politikai paletta minden színezetű pártja összefogjon Meciar ellen, ám a megromlott viszonyok nehezítik majd a kormányalakítást, az pedig veszélyezteti Szlovákia integrációs esélyeit.
Azt, hogy miért Dzurindának lett igaza, most kutatják a szakértők. A közvélemény-kutatók és a statisztikusok egyelőre csak azt tudták kimutatni, hogy az érettségivel és főiskolával rendelkező választópolgárok, valamint az első szavazók között volt a legnépszerűbb Dzurinda Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniója, a Kereszténydemokrata Mozgalmat pedig elsősorban a vallásos vidékeken támogatták. Pavol Rusko pártjának szavazói minden réteget felölelnek, a magyar pártot pedig leginkább a kisebbségek választották. Meciar az alacsonyan képzett és idős választók között nyert, Fico pedig a középkorosztálynál ért el sikereket úgy, hogy elsősorban a baloldali szavazókat szólította meg, de sok szavazatot vitt el Meciartól is, vélhetően azét a vállalkozó rétegét, amely érdekelt Szlovákia integrációjában.
Meciar viszonylag gyönge szereplésének több oka is van. A nyugati politikusok egyértelmű elutasítása hatott az integrációt szorgalmazókra, több tízmilliós villabotránya a szegényebbeket a kommunisták felé orientálta, de Ivan Gasparovic távozásával megdőlt a mozgalmáról kialakult „stabilitásmítosz” is. Robert Fico vélhetően nem jól értékelte a szlovákiai választók lelkületét, amikor is a legkülönbözőbb, olykor botrányos jelszavakkal, az óriásplakátok ezreivel próbált hatni rájuk. Kiderült: még az ilyenfajta agresszivitás is taszító erő tud lenni, amikor a polgár az urnákhoz járul, s az ország és saját jövőjéről dönt. Mindez azonban csak találgatás, illetve statisztikai adatok összegzése.
Sona Szomolányi, a Comenius Egyetem politológiai tanszékének vezetője úgy véli: az elmúlt 12 évben óriási változáson ment át a szlovákiai választópolgár, akit a pártok éveken keresztül arra biztattak, hogy szívére hallgasson, s ne az eszére. Megtanulta, hogy a politikusokat és a pártokat nem annak alapján kell megítélni, mit ígérnek, hanem hogy mit tesznek. Az idei választások szerinte azt bizonyítják, hogy a szlovákiai választópolgár felnőtté vált, aki az urnákhoz járulva tudatosítja: saját jövőjét alakítja választásával, „s mert a Dzurinda-kormány kisebb-nagyobb botrányok ellenére is észlelhető eredményeket mutatott fel, az eszére hallgató polgár rájuk szavazott”.