Engedni az ötvenhatból?

A múlt vasárnapi helyhatósági választásoknak a polgári oldalt megrázó vereségéből természetesen mindenki azt a tanulságot vonja le, amit akkor is levont volna, ha a polgári oldal győz. A jobboldal liberálisai azt, hogy a „középre” kell vinni a jobboldalt. A jobboldali pártok törzsszavazói ezzel szemben az országos választások óta eltelt időben a jobboldal részéről mutatott tétlenséget és puhaságot okolják a vereségért. Ezért közülük sokan lemondóan legyintettek és otthon maradtak.
De miért ne legyintenének sokan, ha tizenkét és fél évvel a rendszerváltás és nyolc év középjobb kormányzás után pont Medgyessy Péternek kell – ahogyan szándékát bejelentette – felépíttetnie egy ’56-os emlékművet? Miért vannak még ma is ötvenhatosok, akik 30-40 ezer forintos nyugdíjon tengődnek?
Amúgy általában a balliberális véleményekkel oly messze egyetértő jobboldali liberálisok, vagyis a „mérsékeltebb” irányt javaslók csak éppen a tapasztalattal állnak hadilábon. Hiszen ha Orbán Viktor az áprilisi választások első fordulója után továbbra is a puhákra, és nem saját, vészhelyzetekben a jelek szerint kitűnően megmutatkozó, egészséges politikai ösztöneire hallgat, vagyis nem keményít a két forduló közötti kampány idején, az országgyűlésben ma messze kisebb ellenzékkel nézne szembe az MSZP és az SZDSZ. Ezt a tényt a „mérsékelt” irányt követelők eddig nemigen cáfolták.
A puhaság, a „középutasság”, a kompromisszumkeresés a szélsőségesen radikális ellenféllel annak a sorsnak a kihívására jó, amely az MDF-et érte el, amelynek a felmérések szerint a támogatottsága 0 és 2 százalék között mozog.
Vajon mikor tanulja el a jobboldal a balliberális oldaltól az eszközök használatát a cél, a szavazatok többségének elnyerése érdekében?
Apró példa. Vagy talán nem is olyan kis jelentőségű. A Mécs-féle „átvilágító” -bizottság gyalázatos működése után Mécs Imrét a hősök temetőjében a kommunistáknak dolgozó árulóként utasították el és fütyülték ki az idén a tavalyinál is élesebben. A koalíció politikusai azonnal Orbán Viktort tették felelőssé a kifütyülésért. De vajon miért nem csapott oda ugyanolyan keményen az MDF annak idején a másik oldal politikusainak, és miért nem vádolta őket gyűlöletkeltéssel akkor, amikor az olimpikonokat üdvözlő néhai Antall Józsefet fütyülték ki a Sportcsarnokból? Miért nem vágott oda ugyanilyen retorikával a másik oldal vezető politikusainak és gyűlöletkeltő médiumainak a Fidesz, amikor Orbán Viktort fütyülték ki Kokó meccsein? Miért nem vágott oda – netán csőcseléknek nevezve a fütyülőket, mint tavaly Mécs az őket kifütyülőket – az Orbán-kormány, amikor a gettómegemlékezésre alázattal, feltett kalappal elment Martonyi János külügyminisztert fütyülték ki?
A helyhatósági választások eredménye után a másik oldalnak még többet engedők, a még puhább politikát javaslók azt hiszik, ezzel egzisztenciálisan netán bebiztosíthatják magukat, netán adott helyzetüket tartósíthatják, netán megmenekülhetnek egy még rosszabb sorstól. Nem. Az ellenfél természete másmilyen. Az ellenfél nem ad semmilyen elismerést a kompromisszumért cserébe. Az ellenfél totális behódoltságot akar, és totálisan gyűlöl. A képernyőről is éppen úgy eltávolítja merev ellenzőit, mint azokat, akik sietnek hűségnyilatkozatokat tenni.
Az ellenfél kurzusa alatt odaítélt frekvenciapályán működő két kereskedelmi televízió az egész világ által csodált 1956-os szabadságharc ünnepén – „nyilván” az „ároktemetés” igyekezetében –, szerdán is leköpte a nemzet jobbik felét.
Az RTL Klub a magasztos napra, október 23-ára nem függesztette fel a naponta többször jelentkező Való világot. Sőt annak egyik szereplője, egy agyontetovált, petyhüdt figura csúcsidőben még arról is beszélhetett, hogy ő milyenfajta onanizálást kedvel a legjobban. (Képzeljük el azt a nemzeti felháborodást, amely egy ilyen állomást kiiktatott volna a közéletből, ha az Egyesült Államok egyik ünnepén közvetített volna hasonló műsort).
A Tv 2 (a „család tévéje” leszünk – ígérte annak vezetője, Pintér Dezső a csatorna képernyőre folyása előtt) október 23-án is hozta igazi formáját, a Big Brothert. Arról már ne is beszéljünk, hogy a Nap-kelte immár közszolgálatos egyik jegyzetírója (akinek neve fonetikusan a D–209-ére „hajaz”) az ünnep reggelén azon örvendezett, hogy ne essünk kétségbe a mostani ünnepnaptól, mert szerencsére jön már a Mikulás ünnepe.
A jobboldali politikusok erre sem reagáltak.
Van egy tűzfallal védett, zárt, jobboldali internetes beszélgető társaság, amelynek tagjai főként fiatalabbak. Közülük nem egy olyan multinacionális vállalatnál dolgozik meghatározó pozícióban, ahol a politikai hitvallás hangoztatása nem igazán kedvez a további karrier alakulására nézve. Egyikük, aki „Kalóz” álnéven beszélget, ezt az üzenetet juttatta el csoporttársainak október 21-én délután 3 óra 34 perckor:
„Elolvastam a választás utáni hozzászólásokat, és átérzem azt a haragot, amely mindannyiunkban munkálkodik. Ez így természetes, habár a lelke mélyén valószínűleg mindenki tudta, hogy ez be fog következni. Ezt a dühöt ne fordítsuk egymás ellen, mert mi nem tehetünk róla. Tudtuk, hogy vesztes sereggel indulunk csatába. A parlamenti választás után sem a Fidesznél, sem a MIÉP-nél, sem a maradék MDF-nél senki nem volt hajlandó levonni a vereség okaiból származó következtetéseket. Egyik pártban sem történt változás. Ugyanazok az alakok ugyanazokat a hibákat követték el ismételten. Ne felejtsétek el: mi itt nem pártokért, személyekért, hanem a NEMZETért politizálunk. Szerintem most legfőbb feladatunk, hogy kikényszerítsük a jobboldali pártok megújulását, különben a következő csatát is elveszítjük. Pokolba a senkiházi, korrupt haszonlesőkkel, a másik oldalra kacsingatókkal, a jóindulatú, ámde szerencsétlen amatőrökkel, mindegy melyik jobboldali párt színeiben páváskodnak. Ne érdekeljen bennünket, hogy az illető milyen magasra kapaszkodott a tyúklétrán, keményen támadjuk meg, ha nem alkalmas a feladatára. A változásokat csak mi tudjuk kikövetelni, innen alulról… Szerencsére hazánkban mindig voltak olyanok, akik nem adták fel.”
Aki az országot járja, kifejezetten úgy érzi: a jobboldali törzsszavazók Kalózzal értenek egyet, míg „centrumosokat” jobbadán csak a jobboldali pártok berkeiben és azok erősen leszűkült, közvetlen holdudvarában találni.
Természetesen arra is emlékezni kell, hogy az ’56-os pesti scrácok is „centrumosok” voltak: a tanknak pontosan a közepére céloztak. Történelmi látószögből nekik volt igazuk. Sovány nyugdíjaikat viszont a jobboldal kompromisszumkeresőinek köszönjék.