TISZTELT ASSZONYOM!
Sajnálattal vettük hibabejelentését, reméljük, válaszunk még életben találja.
HIGGYE EL, 30 ÉVES KORBAN
EZ NEM KIS DOLOG
Nem lesz ez mindig így. Lesz ez még rosszabb.
ADDIG AZT TANÁCSOLJUK:
adja át továbbra is a helyét a villamoson, ne üljön gyorsjáratú autóbuszra, ne vegyen lejárt kombinált bérletet, húzza meg magát, töpörödjék.
HÁT ÖRÖKKÉ AKAR ÉLNI?!
Ön intelligens asszony, ne mérje hát állandóan a vérnyomását, ne cserélje a sejtjeit, örüljön, hogy visszeresek a lábai, hogy szélütött, és hogy kis fizetése mellett kleptomániás.
EGYBEN REMÉNYKEDHET CSAK
– hogy ahogy a szervezete romlik, úgy javul a világ. A mai 30 évesek már nem olyan egészségesek, mint akik régről 30 évesek.
NE VÁRJON HÁT SENKITŐL SEMMI JÓT
És akkor nem is kap. Ha eljut idáig: nincs visszaút.
FIGYELJE MEG
– amikor már mindenről lemondott, akkor megint apró örömök fogják érni. És nagy bánatok.
NE TÖRŐDJÖN HÁT A VILÁGGAL
AZ SE TÖRŐDIK MAGÁVAL!
***
TISZTELT VILÁG!
Megkaptuk önfeljelentését. Méltányoljuk panaszát az emberiségre vonatkozóan, de meg kell hallgatnunk az emberiséget is.
SÓHAJTSON
A bal lebenyeg fölött egy lencse nagyságú duzzadó életerő. A jobb pitvaron erősen meszes elváltozás.
NEM VOLT VALAMIKOR RÉGEN VILÁGHÁBORÚJA?
– Még nem volt olyan régen!
– Igen. Oldalt fújja ki a levegőt.
A CSATORNÁK
SZENNYEZETTEK…
a gerinc hátoldalán herpesznyi torzulás. Forduljon meg. Összetört lélek, megtört szív. Gyakran szívják a vérét? Zsigerei ki, tánc az idegeken.
TEGYE CSÍPŐRE A KEZÉT
Nem kell hozzá felháborodni.
NYELJEN
Öklömnyi gyomor, szellemnyi tumor, gazdaságnyi nyomor, kriminyi horror.
FELÖLTÖZIK, AZTÁN BEJÖN HOZZÁM
Hát kérem, ha becsületszavát adja, hogy betartja, akkor hárommillió év múlva látjuk egymást a kontrollon.
– „ÉS ADDIG?
– ADDIG NINCS MEGNYUGVÁS…!”
Donald Trump döntést hozott a háború utáni Ukrajnáról
