Miért mondom most ez újra el? Mert ma megnyílnak az ügynökakták.

És a ma megnyíló ügynökakták nevesítettjeinek nagyjából kilencven százaléka már soha nem fogja tudni elmesélni a maga történetét. És soha, immáron soha nem fog kiderülni, ki írt alá azért és úgy, ahogy Csurka István, kit mivel és hogyan zsaroltak meg a legsötétebb gazemberek, kinek a története mögött milyen iszony álldogál álarcban és torz vigyorral. És igen: a legsötétebb gazemberek maradnak továbbra is jótékony homályban, a névtelenség puha kényelmében.  Zsarolók, tartótisztek, mindazok, akik ilyen-olyan jelentéseket olvasgatva döntöttek sorsokról, családokról, életről vagy halálról, beiskolázásokról, egyetemi felvételekről, munkahelyekről és előmenetelekről... Istenem...

Ma megnyílnak az ügynökakták. És én tele vagyok kételyekkel.

Mert az egészen bizonyos, hogy most majd ismét és újra elszabadul a legsötétebb, legrémesebb, legelviselhetetlenebb, legvérszomjasabb és az égvilágon mindennél ostobább és aljasabb jakobinus csőcselék. Most újra átéljük majd az Athéni színt:

MÁSODIK A NÉPBŐL
És itthon is oly álmos minden ember,
Tán senki sem kohol már terveket,
Mint hajdanán, miknek kivitelére
A felséges nép torka kellene.
Ma reggel óta járom e helyet,
S szavazatomra nem akad vevő.

ELSŐ A NÉPBŐL
Unalmas élet, mit van tenni már?

HARMADIK A NÉPBŐL
Nem ártana egy gyönge kis zavar.

(...)

ELSŐ DEMAGÓG
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.

MÁSODIK DEMAGÓG
            Jól kezded, gonosz!
No, csak virágozd fel az állatot,
Mit áldozatra szántál.

ELSŐ DEMAGÓG
                 Félre innen!

A NÉPBŐL
Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót.
(Rángatják a második demagógot.)

ELSŐ DEMAGÓG
De bármint fáj szivem, mégis beszélek,
Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,
Még hadvezérednél is többre nézlek.

Ezek jönnek majd, jön a „nép” és az első demagógok. 

Van erről személyes tapasztalatom. Talán két éve is már, hogy egy magát történésznek nevező gazember, név szerint Ungváry Krisztián előállt a nagyapám históriájával. És ebben még csak nem is az a legocsmányabb, hogy a kilenc éves korom környékén meghalt nagyapámon keresztül kizárólag engem akart ez a gazember bemocskolni (s persze őrjöngve vetette rá magát erre a teljes hiéna sajtó), hanem az, hogy még a nagyapám történetét is végig hazudozta. Nem tudok elég hálás lenni Máthé Áron történész barátomnak, aki vette a fáradtságot és megnézte nagyapám históriáját úgy, ahogy az egy történésztől elvárható, és kutatási eredményeit közzé is tette a huszárvágás blogján. Néhány idézet onnan:  

„Ungváry Krisztián Dr. Gyimesről írt dolgozatának vizsgálatát ezúttal a szakmai, a történész-mesterség kritériumai felől folytatjuk.

Kezdjük azzal, hogy úgy beszámolni egy népbírósági perről, hogy nem nézzük meg a teljes peranyagot, igen nagy merészség. Utána pedig ítéletet mondani valaki fölött az ÁVH-n összegyűjtött terhelő anyag alapján, nos, ez egyenesen pofátlanság. Vajon az ÁVH csak azért válogatta volna össze a népbírósági peranyagból a terhelő adatokat tartalmazó dokumentumokat, mert pusztán «formális pressziót» akart gyakorolni? Ha zsarolásra alkalmas adatokat gyűjt egy rettegett állami terrorszervezet valakiről, akkor azt vajon «formálisan» akarja csak felhasználni? A különbség ugyanis a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárban őrzött peranyag és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ÁVH-s dosszié között az, hogy az előzőben ott vannak a mentő tanúk vallomásai is. Az utóbbiban pedig, az ÁBTL-ben őrzött dossziékban pedig úgy általában nem a történeti valóságot olvashatjuk, hanem sokszor egy annak az ÁVH vagy a későbbi kádári állambiztonság rosszhiszemű szemüvegén átszűrt változatát. Nos ez utóbbi, amit Ungváry Krisztián magáévá tesz. Mi azonban nézzünk meg két mentő tanúvallomást is. Az adatok, amelyet jelen írásban felhasználok, az Ungváry által nem is ismert BKMÖL XXV.17. Nb. 108/47 jelzetű anyagból vannak. A 18. oldalon kezdődő, és a 19. oldalon folytatódó vallomásban ezt olvashatjuk Libárszki Pál, 19 éves gimnáziumi tanuló részéről: «A gyanúsított a gettóba csak rendőrhatósági felügyelet mellett léphetett be, állandó kísérőt adtak mellé. Én is ott teljesítettem szolgálatot, mint oda karhatalomként kirendelt diák. A gyanúsított a ghettóorvosi teendőit lelkiismeretesen látta el, ezt onnan tudom, mert a gyanúsított saját betegeit nem kezelte akkor, amikor a ghettóból orvosi hívás érkezett. A ghettóba hívásra azonnal megjelent. Ő a motozásnál tevékenyen részt nem vett, csak megmondta a szülésznőnek, hogy az hogyan végezze a motozást. Arról nem tudok, hogy két fiatal lányt választott volna ki a gyanúsított és azon mutatta volna be a szülésznőnek a motozást. A motozás úgy ment végbe, hogy a gyanúsított kiadta szóban az utasítást a szülésznőnek a csendőrök utasítására, hogy a szülésznő hogyan végezze el a motozást, volt egy spanyolfallal elkerített bekerített helyiség, a csendőr szólította a motozásra kerülőket és a szülésznő pedig orvos jelenléte nélkül végezte a motozást. A motozás ellen panaszt egyáltalán nem hallottam. Akkor, amikor a gyanúsított a motozásra vonatkozó szóbeli rendelkezést kiadta, a szülésznőt magára hagyta és ő pedig a többi betegeinél tevékenykedett. A haldokló orvost gyanúsított a leglelkiismeretesebb gyógykezeléssel, injekciókkal, ápolással látta el. Az eljáró népügyész kérdésére előadom, hogy a motozás csak egy helyen történt, más helyen nem motoztak, a motozás bemutatása miatt kiválogatásról nem tudok.»

Ugyanitt Szamos István, 30 éves tanútól pedig a következőket: «Akkor, amikor a kiskőrösi gettót fölállították, mint községi rendőr, én is szolgálatot teljesítettem a ghettónál. Innen tudom, hogy [a gyanúsított] lelkiismeretesen látta el orvosi teendőit, amikor a ghettóba valaki beteghez hívtam, privát rendelését otthagyva, sietett a ghettó betegekhez. Maguk a betegek csodálkoztak azon, hogy a gyanúsított alacsony, 6 P-ős díjazás mellett vállalja a viziteket a ghettóba. A motozást a szülésznő végezte, tudomásom szerint a gyanúsított a motozásnál jelen nem volt. A motozás idején én szolgálatot teljesítettem az egyik kapunál. Ha a ghettóba betegség előfordult, akkor a ghettó parancsnokságát értesítették, aki előbb megfelelő rendőri kíséretről gondoskodott és csak azután mentünk a doktor úrért. Gyanúsított orvosi működésével nagyon meg voltak elégedve, magától a Szabolcs leánytól tudom, hogy igen meg voltak elégedve a zsidók a gyógykezeléssel.»

(...)

Hitelesebb lenne, ha zsidó túlélőktől olvasnánk ilyesmiket – igaz, egy ilyen beszámoló a rendelkezésünkre áll. 2024. február 4-én Bayer Zsolt közölt egy ide vágó tartalmú levelet a Magyar Nemzet hasábjain, a «Még egyszer, utoljára nagyapámról» című cikkében. A levelet bizonyos Klein Györgyné Mária írta Dr.Gyimes Károly feleségének: «élénken eszemben van az a segítség, amit a borzalmas időkben Karcsi családommal szemben tanúsított. Boldogult Édesanyám a gettóból írt leveleiben többször említette, hogy férjed és családod a legnagyobb készséggel állnak rendelkezésükre. Én tehát a magam részéről férjednek nagy hálával tartozom, úgy is, mint embernek, úgy is, mint orvosnak. Remélem, hogy Karcsinak rövidesen sikerülni fog magát tisztáznia, amit szívből kívánok. Egyébként közölhetem, hogy Gyuri, egy hete érkezett meg hadifogságból, úgyhogy most képzelheted, milyen boldog vagyok. Kívánom neked, hogy te is minél előbb kerülj ismét össze Karcsival. Édesapáddal együtt az egész családot üdvözlöm.»

(...)

Ungváry Krisztián «apák és fiúkozása» egyetlenegy céllal történik: kimutatni, hogy «ezek», vagyis a mai jobboldal képviselői, «ugyanazok». Ha megfordítjuk a dolgot, akkor azonban mondhatjuk, hogy Ungváry esetében két dologban egészen biztosan van alapja az «apák és fiúkozásnak». Az egyik a következőképpen ragadható meg: «Ungváry Rudolf novellája hamis, mesterkélt példázat, áltragédia— kitűnő ritmusú, nyelvileg magas színvonalú előadásban.» (Reményi József Tamás: Eső a szilfák levelén, in: Kritika, 1975/9.sz., 30.o.). Lehet, hogy a kritikus téved, Ungváry Rudolf írásait nem tisztem megítélni; de hogy a fia több művére illik a fenti leírás, az biztos. A másik, ahol nem esett messze az alma a fájától, az a megszállottságig fajuló nemzeti öngyűlölet, amelyet édesapja írásaiból évtizedeken keresztül átüt. De ha az apák felől a nagyapák terére tévedünk, akkor felmerül az az izgalmas kérdés, hogy a magyar megszálló csapatok elkövetett és feltételezett bűncselekményeit rendszeresen hangsúlyozó Ungváry miért hagyta ki ebből az egészből a nagyapját, Monspart Gábort? Monspart Gábort 1950-ben állították bíróság elé, háborús bűnökkel vádolva. Egy összefoglaló jelentésben olvashatjuk Monspart vallomását: «Kb. két heti ott tartózkodás után alakulatunkat visszavonulásra utasították, kivonulásunkat megelőzően Németh Dezső alezredes parancsot adott, hogy mindent fel kell gyújtani, nehogy az ott levő anyagot a Vörös Hadsereg fel tudja használni. Ezt a parancsot velem együtt az összes századparancsnok megkapta és végre is hajtotta. A falu elhagyásakor láttam, hogy a polgári lakosság épületei is lángokban borult.» Az utóbbi kérdés, t.i. a polgári lakosság épületeinek felgyújtása Monspart parancsnokának, Németh Dezsőnek a vallomásában erősebben szerepel: «Két heti ott tartózkodás után felsőbb utasításra a községet hirtelen el kellett hagyni. Magamhoz rendeltem a századparancsnokokat és az alám beosztott tiszteket. Utasítást adtam, hogy a községben levő körleteket gyújtsák fel. Tudomásom van arról, hogy a község teljesen leégett, továbbá, hogy az utasításomra a házakba bezárt polgári lakosok is elpusztultak.» (O-11147, 110.o.)”

 De már ez is mindegy. Pusztán azért bátorkodtam ezzel most előhozakodni, mert ha egy magát történésznek nevező gazember képes volt arra, amit velem kapcsolatban elkövetett a nagyapámon keresztül, akkor vajon mire lesz képes a jakobinus csőcselék?

Meglátjuk. Hiszen ma megnyílnak az ügynökakták. És bár tele vagyok kétellyel, félelemmel és haraggal, és csak az iszonyatot vetíti előre az is, amit már most elkezdtek a gazemberek Orbán Viktorral művelni, mégis nagyon remélem, Cseh Gergő Bendegúznak lesz igaza, és a sebek majd kitisztulnak, nem elgennyednek. Úgy legyen, ámen.