Bűncselekmény hiányában a Szekszárdi Városi Ügyészség megszüntette az eljárást azzal a kaposvári rendőrnővel szemben, aki a gyanú szerint tavaly ajándékot fogadott el egy bírósági ügy tanújától.
Magyar Pál Tolna megyei főügyész a vizsgálatról tegnap elmondta: az őrnagy ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt tavaly nyáron indított vizsgálatot a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Fennállt ugyanis a gyanú, hogy a rendőrnő virágcsokrot, valamint csokoládét fogadott el egy tanútól, és erről videofilm is készült, ami az ügyben bizonyítékként szolgálhatott. Az érintett tanút egy, a Somogy Megyei Bíróságon akkor tárgyalt maffiaperben hallgatták ki, amelyben több személyt bűnszervezet létrehozásával, zsarolással, kábítószerrel való visszaéléssel, továbbá kerítéssel is vádoltak.
A rendőrnőt, aki 2000-ben elnyerte az év rendőre címet, tavaly júliusban felfüggesztették állásából, a Somogy Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala pedig elfogultságot jelentett be, ezért az ügy Tolna megyébe került. Magyar Pál közölte: megállapították, hogy az őrnagy nem követett el bűncselekményt. Az indoklás szerint a bizonyítékul szolgáló videofelvételen nem látható, hogy a virágcsokron kívül más, értékesebb ajándékot is átvett volna a tanútól.
A rendőrnőt visszavették eredeti állásába.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
