Félórás várakozás után kivonult az ellenzék a gyermek-, ifjúsági és sportbizottság ülésterméből, mivel a testület MSZP-s elnöke nem jelent meg. Bakonyi Tibor lapunknak úgy nyilatkozott: egyéb fontos közfeladatai miatt 49 perces késéssel érkezett. – Sajnálatos módon elfelejtettem, hogy a bizottság egyik alelnöke sem kezdheti meg az ülést írásos felhatalmazásom nélkül – mondta a képviselő, hozzátéve: a bizottság az ellenzék távozását követően is határozatképes lett volna, de úgy látta sportszerűnek, ha vasárnapra halasztja az ülést. Arra a kérdésre, hogy milyen fontos elfoglaltság gátolta a pontos érkezésben, az elnök nem kívánt válaszolni. Gémesi György alelnök szerint a testület MSZP-s általános alelnökének joga lett volna elkezdeni az ülést. A politikus úgy véli: a presztízsveszteség elkerülése miatt akadályozta meg az MSZP az ülés megtartását, mivel az ellenzék leszavazta volna őket.
A grémium tegnapi ülésén a jövő évi költségvetést vitatta volna meg, amelyben az ideinél hárommilliárd forinttal alacsonyabb összeg szerepel gyermek-, ifjúsági és sportfeladatok támogatására. Az elnök tegnap délután egyeztette az új időpontot a bizottság tagjaival. Mint mondta, Deutsch Tamás alelnököt nem sikerült elérnie.
Hungary FM: It's Time for Change in Brussels, for Patriots to Finally Replace the Likes of Von der Leyen!
