Egyetemet avatott Rau

Ruff Orsolya
2002. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai integrációs folyamatban egyre több olyan magasan képzett szakértőre van szükség, akik a politológia, a jog, a közgazdaság-tudomány, az európai történelem birtokában az eddigiekhez képest még jobban tudják szolgálni az EU keretében megvalósuló integrációt – jelentette ki tegnap Mádl Ferenc köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Johannes Rau német államfővel. A német politikus az Andrássy Gyula német nyelvű egyetem ünnepélyes megnyitójára érkezett tegnap Budapestre. Johannes Rau szerint Németország, Ausztria és Svájc számára nagyon fontos, hogy a második világháború óta a német nyelvterületen kívül ez az első német nyelvű egyetem, amely megkezdi működését. Mádl Ferenc kiemelte: a politikai és gazdasági támogatás mellett nagyon fontos az a szellemi együttműködés, amelyet magyar és külföldi professzorok és diákok fognak megvalósítani az egyetem falain belül.
Megbeszélésén a két államfő érintette a nemzetközi kapcsolatok több aktuális kérdését, így a NATO és az EU bővítését is. Mádl Ferenc kiemelte, hogy az uniós csatlakozás hazai támogatása egyike a legmagasabbaknak Európában. A német–
magyar kapcsolatokat illetően a német államfő leszögezte, hogy azok rendkívül intenzívek és „magától értetődőek”. Ezenkívül örömét fejezte ki, hogy olyan országba érkezett, ahol nem kell problémalistát „ledolgozni”.
Az ünnepélyes megnyitón egyébként Mádl Ferenc úgy fogalmazott: a hidegháborúból kiolvadó Magyarországnak az elmúlt évtized során újra kellett fogalmaznia függetlenségét és újra meg kellett mutatnia Európához tartozását. Hozzátette: mostani helyzetünkben ismét egyértelműen érezzük európai szerepünket, ki merjük nyilvánítani vágyainkat és elvárásainkat. Johannes Rau kiemelte, hogy az egyetem megnyitásával különleges vágy vált valóra. Mint mondta: az egyetem nem egyszerűen képzőintézmény, hanem az európai gondolkodás megismerésének, a kulturális tapasztalatcserének a színtere is. A tegnapi ünnepségen mások mellett részt vett Hiller István, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Erwin Huber bajor és Christoph Palmer baden-württembergi államminiszter, valamint Ludwig Bieringer, az osztrák parlament szövetségi tanácsának elnöke is. Az osztrák politikus – miután találkozott Wekler Ferenccel, az Országgyűlés alelnökével – annak a véleményének adott hangot, hogy az osztrák törvényhozás elsőként ratifikálja majd a magyar csatlakozási szerződést.
Johannes Rau német államfő tegnap találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel, valamint Heinek Ottóval, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökével is.
***
Az Andrássy. Az Andrássy Gyula német nyelvű egyetem létrehozását két évvel ezelőtt Orbán Viktor akkori magyar miniszterelnök kezdeményezte. A magyar kormányfő – Bajorország, Baden-Württemberg miniszterelnökével és az osztrák kancellárral közösen – 2001 februárjában írta alá az egyetem megalapítását is rögzítő ulmi nyilatkozatot. Németország kezdettől fogva üdvözölte a tervet – a két német tartomány például az elkövetkezendő öt évben összesen 2,5 millió euró értékben támogatja az intézményt. Ausztria is támogatást helyezett kilátásba és a programhoz csatlakozott Svájc is. Az említett országok nem csak anyagilag járulnak hozzá az intézmény működéséhez, hiszen több vendégprofesszor tanít majd az Andrássy-egyetemen. Az intézmény – amelynek tanítási nyelve a német – posztgraduális képzést nyújt. A hallgatók nemzetközi kapcsolatok, összehasonlító állam- és jogtudomány, valamint közép-európai tanulmányok szakra iratkozhatnak be. Jelenleg hatvan diák tanul az egyetemen – a hallgatók főként Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Romániából és Szlovákiából érkeztek. Az egyetem Budapest szívében, a Nemzeti Múzeum mögött található Festetics-palotában talált otthonra. (R. O.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.