Fodor Gábor lehet Kuncze kihívója

2002. 11. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lehetséges, hogy tavasszal Fodor Gábor megméreti magát a szabad demokraták elnökválasztási versenyében – ez derült ki az SZDSZ ügyvivőjének, országgyűlési képviselőjének az ATV Más-Nap című műsorának kérdésére adott válaszából. Fodor Gábor hangsúlyozta: sok mindentől függ, hogy elnökjelölt lesz-e, illetve elvállal-e egy ilyen felkérést, ám úgy látja, az SZDSZ-ben szükség van egy hatékonyabb politikai stratégia kialakítására.
Közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva úgy vélte, az SZDSZ nem tud profitálni a kormány népszerűségéből. Ennek okait azonban – tette hozzá – először a párton belül kell megvitatni. Annyit azonban elmondott, problémának tartja, hogy a kormánykoalícióban politizálva az SZDSZ számára fontos, „identitásteremtő” kérdésekben nem tudtak határozott álláspontot elfoglalni.
Kérdésre válaszolva szólt arról is: szerinte óriási hiba, hogy Bauer Tamás nem került be a parlamenti képviselőcsoportba Zwack Péter távozásakor. Bauerre utalva kijelentette: szomorú jelenség, hogy a párton belül azokat az embereket tartják problémásnak, akiknek szuverén véleményük van, határozott, önálló egyéniségek, és sokszor ellentmondanak a pártvezetésnek és kritizálják azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.