Rövidesen elkészülnek az 1,2 milliárd forintos költséggel megvalósuló gárdonyi gyógyfürdő bővítésének tervei, és a kivitelezésre kiírják az előminősítő közbeszerzési pályázatot; a beruházást a Széchenyi-terv támogatásával, saját erőből és hitelből valósítja meg a tulajdonos gárdonyi önkormányzat.
Kovács Attila, a fürdőt üzemeltető gárdonyi Városgazdálkodási és Turisztikai Rt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az 1986-ban emelt, jelenleg kétszáz vendég fogadására alkalmas fürdő mellé új fogadóépület kerül, fedett és nyitott medencét építenek, s mintegy ötszörösére növelik a gyógyfürdő kapacitását. Az építési munkák a jövő év elején kezdődnek, a létesítmény a tervek szerint egy év alatt készül el.
Az előzetes üzleti kalkulációk szerint a beruházás költségei hat év alatt megtérülnek. A kibővített gyógyfürdőben 1200 vendég számára alakítanak ki öltözőket, szolgáltatóegységeket, orvosi rendelőket, kezelőszobákat, egyéni és csoportos gyógytornára alkalmas helyiségeket. A gyógyfürdő bővítésétől a Velencei-tavi turisztikai idény meghosszabbítását remélik az idegenforgalmi szakemberek.
A Tisza-tó körüli turisztikai vállalkozások célja már több éve az, hogy különféle fejlesztési kezdeményezésekkel bővítsék vevőkörüket. Szeretnék elérni azt is, hogy az általános iskolákban tananyaggá váljék a Tisza-tó.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
