Több mint négyezer karót szedtek ki a vízügyi igazgatóság szakemberei a Balatonból eddig, és azt is tervezik, hogy a tóban hagyott mintegy négyszáz horgászpadból százat kiemelnek – közölte Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője. Elmondta: a tóban hagyott négyszáz stégből körülbelül száz a nyílt vízen van. Ezek akadályozzák a hajóközlekedést, ezért mielőbbi kiszedésük elkerülhetetlen, a sekély vízben maradt horgászpadokat azonban csak később távolítják el.
– Október 31-ig kellett volna a tulajdonosoknak kiemelniük a Balatonból a horgászkellékeket – mondta a siófoki vízügyi kirendeltség vezetője. – Az elmúlt évekhez képest sokat javult a helyzet, mert a korábban megszokott ezer stég helyett most csak négyszáz maradt a tóban. Szabálysértési eljárást ritkán indítanak a feledékeny horgászok ellen, mert nem könnyű kideríteni, kié a tóban hagyott ideiglenes építmény.
Kutassy László, a húszezer horgász érdekeit képviselő balatoni szövetség elnöke kijelentette: az elmúlt napokban félszáz fa- és fémoszlopot, s egyéb hulladékot emeltek ki a tóból.
Magyar Péter egyedül maradt
