Megosztott az MSZP kábítószerügyben

2002. 11. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár hivatalosan az MSZP-frakció úgy foglalt állást, hogy támogatja a Btk. módosítását, és a Fideszt vádolja tudatos hecckampány keltésével, lapunk úgy értesült, a szocialista képviselőcsoportot is megosztja az Igazságügyi Minisztérium (IM) javaslata. A képviselőcsoport valószínűleg változtatni fog az IM-javaslat azon részein, amely a kábítószer-kereskedők és a 14 éven aluliak sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőinek büntetését könnyítené. Szerintük egyértelműen meg kellene akadályozni, hogy a jelenlegi drogos csoportok újabb tagokat csábítsanak soraik közé.
*
Harrach Péter (Fidesz) közleményben utasította vissza az MSZP hecckampányvádját. Szerinte a féléves gyógykezelésen vagy a felvilágosításon részt vevők büntetlensége egy kiskaput tárna szélesre beetetők és drogkereskedők előtt. Pálfi István (Fidesz) szerint a pedagógusok visszajelzései alapján egyhangúlag elutasították a módosítás szövegéből az iskolákra vonatkozó részt.
***
A polgári körök elvetik a liberalizációt. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szerint a kormány „zavaros hiedelmeitől vezérelve lebontja a kábítószer-kereskedőkkel szembeni törvényi gátakat, és engedékenységével megnyitja az utat a drogliberalizáció előtt”. A polgári kör tegnap közleményben tiltakozott a jelenleg hatályos törvény módosítása miatt, amelyet veszélyes tévútnak nevezett. Arra kéri a polgárokat: győzzék meg a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a kormány javaslatát. (J. Á.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.