MSZP közeli cég a honvédségnél

Ádám Kata
2002. 11. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Együttműködési megállapodást kötött tegnap a Honvédelmi Minisztérium az MSZP közeli IN-KAL cégcsoporttal, mely ezentúl hozzájárul a honvédség munkaerő-utánpótlásához, illetve kilépő hivatásos és szerződéses katonákat foglalkoztat majd. A megállapodást aláíró Juhász Ferenc miniszter lapunknak elmondta: az együttműködést az IN-KAL ajánlotta fel a tárcának; a megállapodás más cégekkel sem kizárt. A Medgyessy kampánykörútjának rendezvényeit biztosító IN-KAL az ORFK-t nem kereste meg ajánlatával.
A HM ügyeihez tartozik, hogy Szita Károly, Kaposvár polgármestere tegnap levélben fordult Medgyessy Péterhez, tájékoztatást kérve a taszári katonai bázisra vonatkozó amerikai felkéréssel kapcsolatos döntésről, s annak várható következményeiről. Szita személyesen kíván beszélni Kovács László külügyminiszterrel, hogy megvitassák, mennyiben érintheti a felkérés Kaposvárt. A polgármester a kormányszóvivői közleményre reagált, miszerint az USA a kormány hozzájárulását kérte, hogy egy esetleges iraki akcióhoz a taszári bázison tolmácsokat és kisegítőket képezhessenek ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.