Prága metróvonalait azért öntötte el nyáron a víz, mert a földalatti építői a külső védőberendezéseket jóval kisebb árvízre méretezték, mint amilyen a cseh fővárost az idén érte – olvasható abban a szakértői jelentésben, amelyet csütörtökön este tettek közzé a cseh fővárosban. – A metró külső védőberendezéseit az árvizek mintegy százéves tapasztalatai szerint méretezték. Augusztusban azonban több száz éve nem látott árvíz öntötte el Prágát, és a vízszint két méterrel magasabbra emelkedett a védőgátaknál. A víz az egyes megállók bejáratain keresztül került elsősorban a metróba – mondta újságíróknak Frantisek Laudát, a szakértői bizottság vezetője. Az árvíz mintegy 85 milliárd koronás kárt (2,2 milliárd euró) okozott, és 17 emberéletet követelt. Prágában a kár 24 milliárd koronára rúg, és ebből hétmilliárd a metróban keletkezett. A három metróvonalon az 51 állomásból 25-ön állt le a forgalom az árvíz után, közülük 17-et elöntött a víz. Ezeknek az állomásoknak egy része még most is használhatatlan.
Ukrajna hadserege tagadással reagált S. József halálára
