Nógrádi Ádám beperelte a bíróságot

Hírösszefoglaló
2002. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az édesapja meggyilkolásával és más bűncselekményekkel vádolt Nógrádi Ádám néhány nappal ezelőtt keresetet nyújtott be az ügyében eljáró bíró, valamint az egész Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen személyiségi jogai megsértése miatt – mondta tegnap a bíróság elnöke. Bodóczky László hozzátette: az összes bíró elfogultságot jelentett be a vádlott ellen, miután ő is ugyanezért tett panaszt a Legfőbb Ügyészségen, még a megyei főügyészség és a rendőr-főkapitányság ellen is. Hozzátette: Nógrádi az eljáró bírót nemcsak elfogultsággal, de kegyeletsértéssel is megvádolta. Ez ügyben a bíróságnak vizsgálatot kell folytatnia. Fodor Endre bíró egyébként hamis vád miatt feljelentette Nógrádi Ádámot – tette hozzá a megyei bíróság elnöke.
Pécsi Kálmán, az ügyet jól ismerő jogi szakértő lapunknak elmondta: olyan tömeges eljárási szabálysértés történt a megyében Nógrádi Ádám ügyében, hogy nem feltételezhető, hogy elfogulatlan eljárást folytat a hatóság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.