Röviden

–
2002. 11. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellenzéki tiltakozás a kinevezések miatt
Budapest. Tizenkét igen szavazattal, nyolc ellenzéki képviselő tartózkodása mellett támogatta Kovács István római nagykövetté kinevezését tegnap a külügyi bizottság. Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke elmondta: az ellenzék Győri Enikő idő előtti visszahívása miatt tiltakozott. Németh Zsolt kiemelte: Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára tájékoztatást adott arról, hogy a tárca annak ellenére felterjeszti Nikicser László jelölését a tallinni nagyköveti posztra, hogy a bizottság nem támogatta azt. A politikus szerint ez a külügyi bizottság semmibevételét jelenti. Bársony András közölte: valószínűleg az ügyrendi bizottság állásfoglalását kéri tárcája nevében, mert szerinte Németh Zsolt a testület zárt ülésén elhangzottakról a titkosság figyelembevétele nélkül, hamis beállításban adott tájékoztatást. (MTI)

Nagy a távolság agrárügyekben
Brüsszel. Az EU továbbra is irreálisnak tekinti a 2004-es csatlakozásra esélyes tagjelölteknek azt az igényét, hogy a közvetlen mezőgazdasági támogatások bevezetésének átmeneti időszaka ne terjedjen túl a 2006 végéig tartó jelenlegi költségvetési perióduson – derült ki a magyar földművelésügyi miniszter brüsszeli tárgyalásain. Németh Imre tegnap Franz Fischler agrárbiztossal és Eneko Landaburuval, az Európai Bizottság bővítési főigazgatójával folytatott megbeszéléseket. A talál-kozók után elmondta, tudomásul kellett vennie, hogy az átmenet tekintetében az unió nem tesz különbséget a tíz ország között. (MTI)

Őrizetben a szervező
Jakarta. Az indonéz rendőrség tegnap őrizetbe vette a Bali szigetén októberben elkövetett véres terrorakció fő szervezőjét. A rendőrség közölte: a hatóságok három személyt vettek őrizetbe, s ezek egyike Imam Samudra, a merénylet feltételezett eszmei irányítója és egyik fő kivitelezője. (MTI)

Amerikaiakra lőttek
Kuvaitváros. Két amerikai katona súlyosan megsebesült tegnap Kuvaitban, miután egy elmegyógyászati kezelés alatt álló kuvaiti rendőr megállította autójukat, s rájuk lőtt. A civil autón utazó két katona nem tudta viszonozni a tüzet, így a támadó Szaúd-Arábiába menekülhetett. Az amerikai katonák sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. Közben a libanoni Szidón kikötővárosban tegnap három fejlövéssel meggyilkoltak egy amerikai hittérítőnőt. (MTI)

Tanácskozás a határon túliakról
Budapest. A határon túli magyarság népesedési helyzetéről tartanak tanácskozást ma a Tas vezér téri Park Hotel Flamencóban. A konferencián többek között előadást tart Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Németh Zsolt volt külügyi államtitkár, Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének vezetője, Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártájnak ügyvezető alelnöke. A tanácskozást a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány szervezi. (P. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.