Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Plusznyugdíj a hónap végéig November végéig minden érintett megkapja az egyszázalékos, januárig visszamenőleg járó nyugdíj-kiegészítést – mondta Bálintné Füleki Jolán, a nyugdíjfolyósító vezetője. Hangsúlyozta: átadták a postának azokat az utalványokat, amelyek alapján a januártól novemberig járó egyszázalékos emelést (ez nem lehet kevesebb 2500 forintnál) egy öszszegben kifizetik. A december hónapra járó emelést a 12. havi juttatással együtt vehetik majd kézhez a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű, rendszeres szociális ellátásban részesülők. (Z. N.) Orbán köszöntötte Habsburg Ottót Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó kedden Bécsben részt vettek Habsburg Ottó 90. születésnapi ünnepségén. A Stephanskirchében tartott szentmise után a meghívottak áthajtottak a Hofburgba. Orbán Viktor köszönetet mondott Habsburg Ottónak a Magyarország érdekében és Európa újraegyesítéséért végzett, fáradhatatlan és példaértékű munkájáért. Az ünnepeltet köszöntötte Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Valéry Giscard d’Estaing volt francia államfő is. (MN) Kutatható iratok A polgári titkosszolgálatok az 1990 előtt keletkezett iratok újabb csoportját juttatják el a közeljövőben a Történeti Hivatalnak. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár közölte: a Nemzetbiztonsági Hivatal ötszáz munkadossziét ad át, ami harminc-negyven folyóméternek felel meg, az Információs Hivatal pedig megközelítőleg egymillió oldalnyi hírszerzési anyagot. Szerinte a Történeti Hivatalnak átadandó újabb iratok hozzájárulnak a múlt megismeréséhez és feltárásához. (MTI) Új Mol-stratégia Újabb hároméves stratégiát hirdet meg a Mol Rt. hétfőn – tudtuk meg az olajtársaságtól. Előzetes információink szerint továbbra is központi cél marad a regionális terjeszkedés; a korábbi elnök, Csák János nevéhez kötődő stratégiának is ez volt a legfontosabb szempontja mindamellett, hogy komoly belső hatékonyságnövelő célokat is megfogalmazott. (H. T.) „Cenzúra” a Házban Az Országgyűlés ügyrendi bizottsága a kormánypárti többség szavazataival tegnap megsemmisítette egy 1999-es, általános érvényű állásfoglalását a parlamenti megszólalásokkal kapcsolatban. A mostani döntés értelmében házszabályellenes, ha a felszólaló mással kapcsolatban olyan véleményt fogalmaz meg, amely szerint annak magatartása kimerítette a büntető törvénykönyvben szereplő valamely bűncselekmény törvényi tényállását. (MTI)

MTI
2002. 11. 21. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.