Ismét Kupcsulik az orvosi kamara élén
Ismét Kupcsulik Pétert választotta elnökévé a Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttközgyűlése szombaton. A jövő évi ágazati költségvetés tervezetéről az elnök kijelentette: bár az Országos Egészségbiztosítási Pénztár dologi kiadásokra fordítható kerete az inflációnál alacsonyabb mértékben növekszik, a kamara áttörésnek tekinti azt a finanszírozási szemléletváltozást, hogy az egészségügyben dolgozókat igyekeznek megfizetni. (MTI)
Bartók pereskedik
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem fog szövetséget alkotni az Orbán Viktor volt kormányfő vezette uniópárttal vagy pártunióval, továbbra is a Centrumban kíván politizálni – ezt Bartók Tivadar jelentette ki szombaton. Hozzátette: bejegyzett elnökként a KDNP vezetőjének tartja magát. Közölte, megfellebbezték Varga László elnökké történő bejegyzési kérelmét. Hozzátette: felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen és az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert szerintük aggályos, hogy az ügyészségnek korlátlan ideig lehetősége van a párttestületek döntéseit megtámadni. (MTI)
Több támogatást kérnek tankönyvre
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) kezdeményezi, hogy a tanulók tankönyv-vásárlási támogatásának összegét 2400 helyett 3200 forintban határozzák meg – jelentette ki a szervezet elnöke, Keszei Sándor. Az MSZOE többek között erről kíván egyeztetni az oktatási tárcával és a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületével. A szervezet azt is javasolja, hogy minden tanuló fizesse meg a tankönyvcsomag árának 30 százalékát, a fennmaradó 70 százalékot pedig a diák családjának anyagi helyzetétől függetlenül mindenki kapja meg a központi tankönyvtámogatás költségvetési keretéből. (MTI)
Roma szervezet Jászladányban
Szombaton Jászladányban megalakult a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet. A civil egyesület elnökévé Kállai Lászlót, a korábbi helyi cigány önkormányzat elnökét választották. Kállai hangsúlyozta: törekedni fognak a roma és nem roma lakosság közötti feszültségmentes együttélés elősegítésére. Az alakuló ülésen részt vett Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is, aki elmondta: Jászladányban az elmúlt években a kisebbségi alkotmányos jogok súlyosan sérültek, ezért kellett helyben polgárjogi, civil pályára állítani a cigány mozgalmat. (MTI)
Lagzi Lajcsi is az MTV felé tart
Galambos Lajos, alias Lagzi Lajcsi januártól a közszolgálati csatornán jelentkezik új műsorával – tudta meg lapunk. A szilveszteri bemutatkozás után rendszeresen sugárzott műsor nem sokban tér majd el a
tv2-n korábban vetített Dáridótól. Demcsák Zsuzsa, Pálffy István és Simon András (akiknek fizetése lapinformációk szerint havonta több millió forint) után Galambos lesz a negyedik, aki a tv2-től igazol át az MTV-hez. (MN)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
