Röviden

Munkatársainktól
2002. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menesztett szegedi cégvezetők
Három önkormányzati cég vezetőjének menesztéséről döntött tegnap a szegedi közgyűlés. Kerekes Pétert, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodási Rt. elnök-vezérigazgatóját, valamint Papp Zoltánt, a Szegedi Közterület-fenntartási Kht. igazgatóját mentették fel tisztségük alól, míg Bíró Zoltán, a Szetáv Vagyonkezelő Kft. igazgatója rendkívüli felmondással válik meg posztjától. (B. J.)

Szolidaritás Loppert Dániellel
A solymári polgári körök nevében Pirók Péter kiáll Loppert Dániel mellett, aki Kapolcson hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, s ezért eljárás indult ellene. Pirók hasonlóan vélekedik, ezért vállalja, hogy őellene is fellépjenek a hatóságok. Kéri a polgári körök tagjait, hasonlóképpen járjanak el. Kérésére a Szövetség a Nemzetért polgári kör postafiókja (1463 Pf. 878.) és honlapja vállalja a jelentkezések összegyűjtését. (MN)

Hétfőn indul a Hír TV
A Magyar Televízió ismert arcai, Borbás Mária, Papp Endre, Hortobágyi Zoltán, Udvarhelyi Tibor, illetve a tv3 és a Z+ korábbi műsorvezetői, Pörzse Sándor és Philip is a hétfőn induló Hír TV-ben láthatók majd újra a képernyőn. A kísérleti műsorban – információink szerint – már a januári műsorstruktúra alapjai lesznek láthatók. (MN)

A forradalom hőseire emlékeznek
A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége december 4-én, este fél hatkor, a kommunista önkény által lerombolt Regnum Marianum-templom helyére gyertyás tüntetésre hívja az emlékezőket, akik a Hősök terén az ismeretlen katona sírjához vonulnak. (J. Á.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.