Röviden

–
2002. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőrverők

Szabó
Hamburgban egy tüntetés feloszlatása közben türingiai rendőrök megverték két schleswig-holsteini kollégájukat, akik álruhában vegyültek el a tüntetők között. Hiába igazolták magukat jelszóval, egyenruhás kollégáik ezt nem vették figyelembe. A türingiaiak vélhetően nem kaptak olyan kiképzést, mint budapesti társaik, akik tudják, kiket kell verni. Ezt már az évekkel ezelőtti Metész-tüntetésen, s legutóbb júliusban, az Erzsébet hídon is bizonyították.


Nyomozás két tiszt ellen
A Budapesti Katonai Ügyészség jelentési kötelezettség megszegésének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el tegnap az ercsi tragédia ügyében két rendőrtiszttel szemben. Ercsi rendőrőrsparancsnokát felmentették az állásából. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint az érintett rendőrök az ügyben nem tettek meg minden szükséges intézkedést. (MTI)

Pedofil fotós
Őrizetbe vette és előzetes letartóztatását indítványozza a rendőrség annak a férfinak, aki szombat este Budapesten három kiskorú lányról pornográf képeket készített. A 30 éves gyanúsított ellen tiltott pornográf felvételek készítésének alapos gyanúja miatt indult eljárás. (MTI)

Felgyújtott Mercedes
Nem ad lényegi tájékoztatást a rendőrség a vasárnap este Kispesten felgyújtott Mercedes ügyében. A BRFK-n csak anynyit közöltek: a járművet valószínűleg gyúlékony anyaggal locsolták le. (P. T.)

A Magyar Nemzet a Thököly Klubban
A Magyar Nemzet estjén Ludwig Emil, lapunk szerkesztője lesz a Thököly Klub vendége ma 18 órától a XIV. kerületi Thököly út 76. szám alatt. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.