Röviden

MTI
2002. 11. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nézetazonosság
Szöghy
Már készül a Sziget Fesztivál Kistehenének következő dala, amely szerint ő nem akar karácsonyfadísz lenni. A hír szerint ettől eltekintve mindent szeret, és pozitív életszemlélete miatt tananyag is lett egy amerikai egyetemen. A szívdobogtató hír szerzője arra is emlékeztet, hogy a fesztiválon készült fotó tanúsága szerint még Medgyessy Péter miniszterelnök is felöltötte a Kistehén-pólót. Érthető. Ő sem akar karácsonyfadísz lenni. Tananyag annál inkább.


Menesztik a szegedi börtön parancsnokát
Változás várható a szegedi Csillag börtön élén. Értesülésünk szerint Bárándy Péter igazságügy-miniszter november 29-i hatállyal visszavonja Veszelka Vendel parancsnoki megbízatását. Az igazságügyi tárca sajtóosztálya megerősítette a hírt. Kovács Mihály alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjét javasolja a fölmentett szegedi rendőrkapitány, Balogh Zoltán helyére – tudtuk meg Lukács János megyei főkapitánytól. Elmondta: átmenetileg Márton István bűnügyi osztályvezető irányítja a szegedi rendőrséget. (MTI)

Halálra gázolta kislányát
Figyelmetlenül indította el kocsiját, s elgázolta hároméves kislányát háza udvarán hétfőn este egy 22 éves sajóbábonyi férfi. A gyermek a helyszínen meghalt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.