Röviden

–
2002. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem perelhető a Ház
Az Országgyűlés ellen nem indítható per – mondta ki az alsóbb fokú bíróságokkal ellentétben a Legfelsőbb Bíróság szerdai döntése, amely Faragó Lajos magánnyomozónak a megfigyelési ügy kapcsán jó hírnév megsértése miatt a parlament ellen indított személyiségi jogi perében született. Faragó fontolgatja: az Alkotmánybírósághoz, illetve a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. A nyomozó azért perelt, mert szerinte sértette hírnevét az a megfigyelési bizottság jelentésén alapuló parlamenti határozat, hogy a magánnyomozókra vonatkozó jogszabályok megszegésével járt el az ügyben. (MTI)

Bocsánatkérést vár el a Fidesz
A birtokunkba került dokumentumok alapján megállapítható, hogy valótlanságot állított Stark Antal, az oktatási tárca helyettes államtitkára és Szabados Tamás, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnöke a testület múlt szombati ülésén. Azt állították, hogy az Országos Köznevelési Tanács (OKT) egyetértett a közoktatási törvény – költségvetésbe épített – módosításával. Révész Máriusz, a bizottság fideszes alelnöke szerint példátlan, ami történt, elvárják az érintettektől a bocsánatkérést. Az OKT tárgyalt a jövő évi költségvetésről, ám a testületnek ebben a kérdésben nincsen vétójoga – tájékoztatta a szaktárca közoktatási helyettes államtitkára az MTI-t. (H. J.)

Ejtett vád
A Magyar ATV Sajtóklub című műsorának három egykori résztvevőjét, Bayer Zsoltot, Bencsik Andrást és Járai Juditot hallgatták meg tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróságon, Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő rágalmazás miatt indított magánvádas eljárásának tárgyalásán. Bayer Zsolt esetében Mécs ejtette a vádat. A másik két újságíró a véleményszabadságra hivatkozott. Lovas Istvánt a következő tárgyalási napon hallgatja meg a bíróság. (MTI)

Horváth Balázs a Loppert-ügyről
Horváth Balázs, az MDF jogi kabinetjének vezetőjeként arra kéri a miniszterelnököt, hogy személyes sérelmétől eltekintve bizonyítsa nagyvonalúságát. Ismert, rendzavarás miatt folyik bírósági eljárás Loppert Dániel ellen, aki hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, a miniszterelnök augusztusi, a kapolcsi fesztiválon tett látogatása során. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.