Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A pápa a felelősségről A jövendő Európának nem szabad csupán gazdasági és politikai jellegűnek lennie, nem szabad elfelednie keresztény hagyományait – hívta fel a figyelmet tegnap az olasz képviselőházban tartott beszédében II. János Pál. Az olasz állam több mint százharminc esztendős történetében először kereste fel pápa az olasz törvényhozás épületét. A szentatya emlékeztetett Olaszország erős keresztény gyökereire is; szerinte ennek az országnak különösen nagy a felelőssége abban, hogy milyen lesz a jövendő Európa. (MTI) Telket kapott az ítélőtábla Kilencvenkilenc évre ingyenesen átenged egy több százmillió forintos belvárosi telket az Ítélőtáblának és a Fellebbviteli Ügyészségnek a debreceni önkormányzat. Erről állapodott meg Kósa Lajos polgármester, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese tegnap Debrecenben. Az összességében mintegy ötezer négyzetméteres épületből 3500 négyzetmétert kap a debreceni ítélőtábla, 1500-at pedig a Fellebbviteli Ügyészség. (D. M.) Továbbra is akadozó mikrohitel Még száz vállalkozó 420 millió forintnyi hitelének kiutalásával késik a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), noha ezek kifizetését már az új hitelbefogadások augusztus végi leállításakor megígérték – derül ki az alap közleményéből. Az MVA szerint e már befogadott kölcsönkérelmek teljesítése november végéig megtörténik. Az állam egymilliárdos juttatása nyomán az új hitelek folyósítása decembertől indulhat. (B. I.)

MTI
2002. 11. 15. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.