Schüssel a legnépszerűbb

Ruff Orsolya
2002. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legek választása volt a vasárnapi előre hozott voksolás Ausztriában – legalábbis ez derült ki a szakértők gyorsértékeléseiből. A legnagyobb nyertes kétségkívül a Néppárt (ÖVP), amely 6,9 százalékkal a legnagyobb szavazatnövekedést produkálta a második köztársaság történetében. Ezzel szemben a Szabadságpárt (FPÖ) az osztrák választási történelem legsúlyosabb vereségét kénytelen elkönyvelni. Az egykori FPÖ-szavazók közül egyébként 602 ezren az ÖVP-re, 135 ezren pedig a szociáldemokratákra (SPÖ) voksoltak. Mint Günther Ogris, a SORA kutatóintézet munkatársa kifejtette, Ausztriában 1983 óta nem volt példa arra, hogy a szavazók ilyen mértékben váltsanak pártot. Abban, hogy a polgárok az FPÖ helyett az ÖVP-t választották, egyebek között szerepet játszott a kormányzati munkával való elégedettségük, csalódottságuk Jörg Haiderben és az FPÖ-ben, valamint az, hogy így kívánták megakadályozni egy esetleges vörös– zöld-koalíció létrejöttét – tette hozzá a szakértő.
Peter Ulram, a Fessel-Gfk piackutató intézet vezető elemzője úgy vélte, hogy ellentétben például a hetvenes évekkel, Ausztriában ma nem lehet megmerevedett blokkokról beszélni. Mint kifejtette, nagy az átjárhatóság a pártok között, s példaként hozta fel, hogy akik 1986-ban az SPÖ-re, majd 1999-ben az FPÖ-re, azok most, 2002-ben az ÖVP-re szavaztak.
Fritz Plasser, az Innsbrucki Egyetem kutatója kiemelte, hogy az idei választáson az ÖVP szinte valamennyi társadalmi csoportból szavazatokat tudott szerezni. Jelentősen növelni tudta választóinak számát a munkások, a 29 év alattiak (ez a két csoport korábban inkább az FPÖ-t választotta) és a tisztviselők körében. Mindazonáltal a munkások között az SPÖ egyértelműen visszaszerezte vezető szerepét.
A választási kampányban óriási szerepet játszott a listavezető politikusok személye. A felmérések szerint, ha vasárnap közvetlenül választották volna meg a kancellárt, Wolfgang Schüssel abszolút többséget szerzett volna. Az is feltűnő, hogy a zöldszavazók 56 százaléka Alexander Van der Bellen miatt választotta a Zöldeket. (Ez a szám az FPÖ-nél a legkisebb, hiszen csupán 15 százalékuk választotta Herbert Haupt miatt a pártot.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.