Segítő polgári körök

2002. 11. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felhívással fordult az ország polgári köreihez a Hit és Haza Polgári Kör, amelyben arra kérik a többi szervezetet, tartsanak jótékonysági célokat szolgáló rendezvényeket. A napokban tartott első esemény jól sikerült: a Szent Margit Gimnáziumban rendezett hangverseny – amelyen Ferencz Éva színész-énekes és Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész lépett fel – telt ház előtt zajlott. A szervező kör vezetője, Szűcsné Párdányi Márta lapunknak elmondta: a jelzések szerint a többi budai kerület is szeretne bekapcsolódni a kezdeményezésbe. A távlati cél az, hogy a közösségteremtő karitatív öszszefogás országos szintre emelkedjen. A választott jelszó egyben tükrözi az értékrendet is: Polgári körök a kultúráért. Hangsúlyozta: a polgári köröknek bizonyságot kell tenniük arról, hogy a civil szféra szerves részei, így a kultúra támogatásában is szerepet kell vállalniuk. Az ország többi polgári körének készek segítséget adni a Demokrácia-központon keresztül.
Az est bevétele jó helyre kerül: a befolyt összegből a mozgássérültek II. kerületi intézménye, a budai kerületek habilitációs intézete, egy bölcsőde és óvoda tud karácsonyra örömet szerezni a gyerekeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.