Felmondta a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsor-szolgáltatási szerződését 15 napos határidővel tegnap az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A Sláger Rádió kontra ORTT-ügyben szeptemberben a Fővárosi Bíróságon a rádió már első fokon, nem jogerősen pert nyert. Bogdán Tibor, a testület jogi képviselője lapunknak elmondta: a bíróság akkor azt mondta ki, hogy az ORTT közigazgatási határozatban nem hozhat döntést a műsor-szolgáltatási szerződés felbontásáról. Hozzátette: a döntés nem közigazgatási határozat. A rádió jogi képviselője, Miltényi Eszter közleménye szerint a csatorna megtámadja a döntést. A Sláger képviselője emlékeztet, hogy az elmúlt évben többször tett már fizetési javaslatot, és kérte a tárgyalások megkezdését, amit az ORTT elutasított.
A testület és a kereskedelmi rádió között az öt éve megkötött szerződés szerint a Sláger tulajdonosa, az amerikai Emmis konzorcium vállalta, hogy a sugárzási lehetőség fejében négymilliárd forint koncessziós díjat fizet. A rádió több mint másfél éve nem utalja az ORTT-nek az elmaradt műsor-szolgáltatási díjat és kamatait, amely másfél milliárd forintra rúg. A vállalkozó többször hangsúlyozta: a reklámpiac átalakulása miatt nem fizet.
*
– A Sláger Rádió frekvenciájának újrapályáztatásával pótolná kieső költségvetési forrásait jövőre az ORTT – mondta tegnap Kovács György, a testület főigazgatója a parlament költségvetési testülete albizottságának ülésén. A tanácskozáson a főbizottság elé terjeszthetőnek találták az ORTT jövő évi költségvetési javaslatát. Kovács szerint 2004–2005-ben a forráshiány miatt gondok elé nézhet a médiahatóság.
Közbeszerzés nélküli arculatváltás. A Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete (MGSE) közleményében a Magyar Televízió (MTV) arculatváltásának kapcsán a közszolgálati médiumok kulturális felelősségére hívja fel a médiumok figyelmét. Az MGSE azt hangsúlyozza, hogy szükséges lett volna, hogy az új arculat kialakítására nyílt közbeszerzési tendert írjon ki a csatorna. Az egyesület szerint az MTV arculata közügy, ezért helytelen a tervezőirodák egyoldalú szelektálása. Az MTV sajtószóvivője, Csorba Mária elmondta, hogy a rövid határidő miatt meghívásos tendert hirdettek, amelyre a Nemo Designt, a Dogfish Stúdiót és a Dee-signt hívták meg, ezek közül az első kettő közösen nyerte el a megbízást. (MN)
A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 példány erejéig feltámad Eleanor
