Maratoni ülésre lehet számítani az Országgyűlésben jövő héten kedden – a kétnapos parlamenti hét első napján –, amikor a képviselők várhatóan tíz órán keresztül szavaznak a költségvetési javaslathoz benyújtott módosító indítványokról – közölte Szili Katalin a házbizottság tegnap ülése után. Az Országgyűlés elnöke elmondta: a javaslathoz rekordmennyiségű, öszszesen 1945 módosító javaslat érkezett. A T. Ház kedden szavaz az alkotmánymódosításhoz beterjesztett indítványokról is.
Szerdán elkezdődik az APEH Bűnügyi Igazgatóságának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája, s több hónapos szünet után ismét tárgyalnak az ügynöktörvényt módosító indítványokról.
A házbizottsági ülésen döntöttek arról is, hogy a jövőben úgynevezett szavazókártyát vezetnek be, hogy a képviselők csipkártyával jelezzék az Országgyűlésben jelenlétüket. Szili Katalin megerősítette: a kormány benyújtja az Országgyűlésnek a kedvezménytörvény módosítását.
*
Megbeszélést folytatott tegnap a házbizottság ülése után Herényi Károly, az MDF képviselőcsoportjának vezetője Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezető-helyettesével. Úgy tudjuk: a jövő heti parlamenti szavazások részleteiről esett szó. A jövő héten Áder Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével is egyeztetni kíván Herényi Károly a két frakció közötti együttműködés lehetőségeiről. Kövér László egy tegnapi sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva röviden kommentálta azt, hogy az MDF a parlamentben kedden többször is a kormányoldallal együtt szavazott. Úgy fogalmazott: egy magára valamit adó párt el tudja dönteni, hogy a szavazás során hova áll, az ellenzéki partner oldalára, vagy a kormány oldalára.
***
Szili nem válaszol. Nem adott választ Szili Katalin a kéthetes ausztráliai, illetve új-zélandi útjával kapcsolatban feltett kérdéseinkre. Lapunk szerette volna tőle megtudni, hogy pontosan kik és kinek a költségén vettek részt az utazáson, az mennyibe került, s milyen konkrét eredményekkel járt. A politikus leszögezte: a külügyi hivatal tájékoztatja majd lapunkat. Szólt arról, minden demokráciában vannak kötelmei a közjogi méltóságoknak, ez az út ilyen volt. Emlékeztetett arra is, a meghívás elődjének szólt, ám ő akkor nem tudott annak eleget tenni.(P. A. Z.)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
