Gyilkos vetélkedők

Advent idejét éljük, így a soha el nem fogyó szeretetről illene írni. Békéről és barátságról, ha hagynák. De nem lehet: érzéketlenségről, gusztustalan nyereségvágyról, a mindenáron folytatódó show-ról szólnak ezek a sorok, talán jobb, ha el sem olvassák.
Szombaton hajnalban egy budapesti kórházban meghalt az egyik valóságshow szereplőjének a lánya. Nem tragikus hirtelenséggel: hónapok óta beteg volt, a rák végzett vele. Az apa nem látogatta meg: kilencvennégy napja kamerák kereszttüzében flangál meztelenül, pornósztárral flörtöl és prostituálttal szeretkezik sok millió forint elnyerésének reményében.
A tragédia váratlanul érte a máskor oly jól értesült sajtót is. Azt a médiát, amely a különféle jelölő-, be- és kiszavazóshowkban előrángat mindenkit, aki él és mozog a játékosok korábbi környezetében. Keresztszülők, nagynénik és régi barátok nyilatkoznak ilyenkor a „sztár” kedvenc ételéről és más világrengető dolgokról, szomszéd talál ki sosemvolt történeteket a bulvárlapoknak és -műsoroknak. Ne legyek igazságtalan: a beteg kislányt is megtalálta egyszer a Mónika-show, talán azért, mert nagyobb nézettséget (és ennek köszönhetően nagyobb reklámbevételt) reméltek a kemoterápiáról épp visszatért szerencsétlentől. A haldoklás már nem volt piacképes, de még annyit sem ért az információ, hogy szóljanak az apjának, hogy nagy a baj – csak a halál után sikerült őt értesíteni.
Tudom, rossz volt a viszony a játékos és az egykori család közt, de nehezen lehet mentséget találni a történtekre. A lány meghalt, miközben az apja anyagcseréjét élő adásban közvetítették percenként kétszáznegyven forint plusz áfáért.
A tévétársaság némi zavar után megtalálta a hatékony stratégiát a gyász kiárusítására: a vasárnapi bulvárlapok már közölték is a fotót, amint helikopterbe szállt a játékos, hogy hazalátogasson a családjához. Fél óra jutott a megrendülésre, de ebbe nem fért bele a volt feleség és a második gyerek meglátogatása. A show-nak folytatódnia kell: Oki visszament a villába, ahol este pizzát ettek, tévéztek kicsit, aztán lefeküdt aludni a nappaliban. El ne feledjem: a tapintatos stáb egy kutyát ajándékozott neki búfelejtőnek, és lejátszottak pár popparódiát. Aztán megkönnyebbülhetnek a rajongók: az apa kifejezett kérésére tegnap folytatódott a villabeli filmforgatás, a szereplők még a tragikus hír éjjelén bohóckodnak kicsit (a megtört apa részvételével), majd horgászélményeket hallhattunk a gyászolótól.
Nem tudom, lehet-e mélyebbre süllyedni az érzéketlenségben. Minek kellene történnie ahhoz, hogy a tévétársaság vezetősége úgy döntsön, megszakítja az adást? Vagy ha már nem akarják veszni hagyni a díszletre-reklámra-műsorra költött milliókat, legalább meggyőzik az apát, hagyja ott a vetélkedőt. Arra gondolni sem merek, hogy tudatos döntés a folytatás – a konkurens csatorna Big Brotherje vezet a szó szerint gyilkos nézettségi versenyben, ideje hát erősíteni bármi áron (a múlt héten az utóbbi kiszavazóshow-ját majd két és fél milliónyian figyelték, az Oki-félét félmillióval kevesebben). A programigazgató persze mindent megmagyaráz: a beválogatásnál nem tudták, hogy halálosan beteg a kislány, a visszatérés pedig az apa döntése volt, nem az övék.
Advent van, a szeretet ünnepe közeleg. Csak valahogy kibírjuk karácsonyig!