Katarból irányítanák a háborút

2002. 12. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szaúd-Arábia visszautasító magatartása, Rijád és Washington viszonyának érezhető megromlása miatt valószínű, hogy egy esetleges Irak elleni háborút a szomszédos Katarból vezényel majd le az amerikai hadvezetés, személyesen a régióért felelős parancsnok, Tommy Franks. Az apró öbölbéli monarchia állítólag maga ajánlkozott a szerepre, mivel biztonsága garanciáját az Egyesült Államokban látja, nem idegenkedik a Bagdad elleni fellépéstől, s végül, de nem utolsósorban az amerikai jelenléttől jelentős bevételt remél.
Két, óriási költséggel felépített létesítmény áll az amerikai tervek középpontjában, s ezt megerősíti az a tény, hogy a térségben működő parancsnokság december folyamán óriási jelentőségű törzsvezetési gyakorlatot hajt itt végre Internal Look fedőnévvel. Hétszázötven katona érkezik erre a célra Asz-Szajlía támaszpontjára, s a Pentagonban úgy kommentálták az eseményt, hogy „úgy gyakorlatozunk, ahogy majd harcolni fogunk”.
Asz-Szajlía tulajdonképpen egy óriási katonai komplexum, amelyet százmillió dollárból építettek és 2000 augusztusában adtak át. Több száz harckocsit és páncélozott szállító járművet, egyéb járművet és felszerelést tárolnak itt, amelyeket éppen most telepítettek át Kuvaitba „gyakorlatozni”. Azzal, hogy ezeket az eszközöket a régióban tárolják, jelentősen lecsökken az amerikai haderők reakcióideje, és nincs szükség arra az óriási szállító hadjáratra, amely az Öböl-háborút megelőzte 1990–91-ben. Egymilliárd dollárba került az Al-Udeid légibázis felépítése, amelyet az Afganisztán elleni légicsapások idején és azóta folyamatosan igénybe vesz az amerikai légierő.
Megfigyelők mindazonáltal nem veszik biztosra, hogy a katari szerepvállalás fenntartható marad-e, ha valóban bekövetkezik az Irak elleni amerikai támadás újabb, erre valóban felhatalmazást adó ENSZ BT-határozat nélkül. Megingathatja a helyi kormányzatot az arab világ előreláhatóan negatív reakciója is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.